Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
Anélkül, hogy belemennénk a vers szerepversként való értelmezésébe, vagy hogy felvázolnánk azt a költői hagyományt76, amelyet megidéz a költemény, itt csak arra térünk ki csupán, hogy a Sátán - mint az Istent (a szót) helyettesítő metafora (nyelvi alakzat) - démonikus zenéje, amely a végpusztulás felé haladó világ „drót végén rángó bábui"-nak szól, vonatkoztatható a nyelv démonizálódására, lehet annak a folyamatnak a metaforája, amelynek során a költői nyelv apokaliptikus végkifejlete felé haladva számot vet önmaga devalvációjával, kimerülésével. Maga a nyelv, mint az autentikus létezés egyetlen lehetséges közege, démonizálódik, válik uralhatatlanná, és ennek a nyelvnek, erőnek pedig végérvényesen kiszolgáltatottak mindenek. V. 2. Az én által teremtett Isten (Tűzbe vetett evangélium) Szigeti Lajos Sándor figyel fel arra Baka István indulásáról és istenkereséséről című tanulmányában, hogy a Tűzbe vetett evangélium című kötet címadó verse után nem találkozunk Istennel; „mintha csak (...) maga a költő foglalná el e tragikus világban a közömbös Isten helyett annak birtokát, amely ennek ellenére sem tud igazán általa - a költő által - teremtett világgá válni. "77 A fenti megállapítás több szempontból is kiigazításra szorul. Igaz ugyan, hogy az Isten szó nem fordul elő önállóan, de a Sátánnal együtt igen (például Körvadászat, Sátán és Isten foglya). Ezzel mintha beteljesítené a Tűzbe vetett evangélium című vers utolsó sorainak ígéretét („Isten nevét nem / írom reád többé soha."), jelezve, hogy a bibliai értelemben vett Isten szó kiürült, új összefüggésekben kell telítődnie. Ez az ígéret pedig nem a tapasztalati értelemben vett költő, hanem a versbeli, nyelvben létező alkotó gesztusa; tette pedig a művész számvetése a költői nyelvvel, a Fried István-i „isteni nyelv"-vel. A cím (Tűzbe vetett evangélium78) tehát - a fent felvázolt interpretációs nyomokon haladva - nem az ateista költő „tetteként" értelmezhető, hanem azt fejezi ki, hogy az evangélium mint szó, a szó által képviselt „könyvek", a belőlük kiolvasható „örömhír" jelentés, a bibliai motívumkincs (tehát mint szöveg) érvényét veszítette, esetleg egy más, egy újjáépítendő nyelvben kaphat új jelentéseket. A vers első szakaszának hasonlata tulajdonképpen magyarázza is a címet: „Mint papírhulladékkal teli réten ételt keresgélő kutya, futkos pupillám a szemfehéren, de Istenre nem talál soha." A viszonyító-viszonyított sorrend a nyelvi (kép általi) rögzítettség bizonyítéka: az én, az én figyelme a birtokos személyjel ellenére („pupillám") eltávolítottan, képszerűen jelenik meg. Az Isten keresésének hiábavalósága hangsúlyozódik: az Isten táplálékot jelentene, vigaszt, ehelyett a szemfehéren futkosó pupilla metaforája azt jelzi, hogy az én csak önma76 Jelzésértékűek lehetnek a következő szerzők és címek: Vörösmarty Mihály: Előszó (I. 491-493.), Arany János: Tengeri-hántás (289-292.), Híd-avatás (314-317.), Ady Endre: Lédával a bálban (1.149-150.), Sípja régi babonának (II. 116-117.) és Baka István számos költeménye. 77 Szigeti Lajos Sándor: „Tűzbe vetett evangélium", 64. 78 Baka István művei. Versek, 72-75. 86
