Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
gával, magára maradottságával szembesül79, és az Isten szó teremtődése, a (nyelven belüli) jelentett helyett csak a kiüresedett jelölő, a hiány marad („nem talál soha"). A következő két szakaszban a keresés tematizálódik: „ Vágóhíd szemétgödrei, ti véres- tályogos koldusszemek, ti láttátok Ót, aki egykor kigondolt benneteket? Vadnyulak, akiket a róka úgy lóbál fogai között, mint tömjénfüstölőt - utolsó percetekben láttátok Őt?" A lírai én a teremtett világhoz fordul: a teremtményektől kérdez rá teremtőjük kilétére. (Az „Őt" itt Istent jelöli.) A második szakasz költői kérdésbe ágyazott kettős, megszemélyesítéssel társított metaforája („ Vágóhíd szemétgödrei, ti véres- / tályogos koldusszemek") a szegénység, a nyomor, a halál gondolatát juttatják eszünkbe. Érdekes, hogy a megszólítottak látható képek (metaforák) az én számára, maga teremti, tehát alkotó, az „Őt" tárgyragos névmás akkor viszont vonatkozhat magára a kérdező énre, aki az Isten szó révén tulajdonképpen önmagára kérdez rá mint nyelv- és képteremtőre. A beszélő én (az Ő) ugyanis csak képi teremtettjei által tudja meghatározni önmagát, csak a többi trópus összefüggésében gondolható el (a futkosó pupilla nem láthatja önmagát). A megszólított képeket az Ő gondolta ki, tehát látható gondolatok, az irodalom képi önreprezentációjának bizonyítékai, hiszen egyedül a nyelv képes létrehozni olyan képeket, amelyek leírhatók, de nem mutathatók meg.80 A keresés - amely hasonlít József Attila Nagyon fáj81 című versének lírai magatartására, csak ott kétségbeesettebb az én, és a kedvesre vonatkozik a panasz - egyszerre tartalmazza a teremtettséget és a pusztulást („kigondolt benneteket" - „Vágóhíd szemétgödrei"-, „utolsó percetekben láttátok Ót?"). A teremtő (Isten? Én?) (ön)meghatározása kudarcba fullad, a kérdésekre nincs válasz, az én magára marad. „Agak közt zápor serceg, mintha Magdolna fésülné haját, villámlik - szikrát vet sörénye, nézem eszelős-boldog mosolyát. A hold-tonzúrás éjszakában én is prédikáljam hülye vizeknek, hogy a Mennyek Országa ők, hol ponty-arkangyalok lebegnek?" Ennek a kétségbeejtő léthelyzetnek a megjelenítői a negyedik szakasz szöveg és a Szakadj, Magdolna-zápor című vers asszonya démonizálódik 79 A kései Én itt vagyok című versben így panaszkodik a lírai én: „Kutattalak s nem In: Baka István művei. Versek, 359-360. 80 Kulcsár-Szabó Zoltán: Irodalom és medialitás a költészetben, 41. 81 József Attila: Nagyon fáj, 444-447. képei: a bibliai a tájban, vagy leltem rád Uram". 87
