Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Fried István: Egy évszázad Faludy Györggyel

Erős vagy. Néked a hatalom minden, más nem számít. Ezért, hogy alkirályi székedből még legjobb barátaid sem tudtak kiintrikálni.

Még két (nem egymás után következő) versszakot idézek. Az elsőt azért, mert itt demonstrálható, miként tömörül négy sorba a közkeletű, mindenki emlegette, noha mindenki másért, másképpen emlegette (eredetileg feltehetőleg Arany János versében olvasott), jelképes tünemény, mely egy metafora tagjaként kap új, azóta feledett, nem emlegetett jelentést. Ugyanebben a szakaszban azonban leíratik egy mondat, amely egy rendszerré rögzült mechanizmusként bélyegez meg egy állapotot, ha úgy tetszik, bőven kifejtve „Közép-Európa el/megrablását". A következő versszakba becsempésződik egy irodalmi utalás, méghozzá észrevétlenül. Ennek azonban az okát abban jelölném meg, hogy amire vonatkozik, ma már nem élménye, nem emléke a magyar irodalmi tudatnak, talán sosem volt igazán az. Gerhart Hauptmann 1896-ban bemutatott ötfelvonásos verses drámája: Die versunkene Glocke (noha két magyar fordításáról is tudunk, 1909-ben Lenkei Henrik, 1926-ban Aprily Lajos ültette át, tőle származik Az elmerült harang cím)

A szabadság csodaszarvasát űztük négyszáz éve. De kifut most utána?

Te érted el. Szívós vagy. Egy országot toltál át Ázsiába. (...)

Mint vízalatti, elmerült harangok; hintáznak-e hajnal felé ágyadnál a tizenhat esztendős iskolások, kiket felakasztattál ?

Azt hiszem, csak rosszindulatú magyarázat emlegetne megverselt publicisztikát, s talán oly szemlélet képviselői nyilatkoznának kevés megértéssel (vannak!), akik még Ady vagy József Attila költészetéből is kiutálnák a politizáló verset, melynek azért - többek között - már Csokonai és Berzsenyi is adózott, sőt Babits Mihály és Tóth Árpád is (és most nem szívesen hozakodnék elő Dantéval vagy Heinével), a legközelebbi múltból Petri Györgyre hivatkozom (de hivatkozhatnék Kovács András Ferencre is). Természetesen ettől a névsortól nem növekszik „érték"-ben a Faludy-líra számos darabja, hiszen azoknak önmagukért kell helytállniuk az esztétikai jellegű elemzések során. Azt hiszem, nemcsak az itt egy kissé részletesebben bemutatott vers tartalmaz a költészet, s azon belül a műfajtörténet számára is megfontolni valókat, a populárisabb szólás egy költészeti lehetőségét példázva, hanem egy, az ennél alaposabb felmérés más értékelhető sajátosságra is fel tudja hívni a figyelmet. Az 1956, te csillag címében a Petőfi-vers megidézésével a két egymásnak felelő történelmi esemény összeolvashatósága mellett szavaz; a krónikás előadás, a riportszerű beszámoló szintén él a történeti sorba állítás eszközével, és messze nem az allegorizálásba hajolva, hanem a történeti utalásokat átpoétizálva jeleníti meg az emlékező és „hitvalló" a remény és a reménytelenség évadát, miközben a foszlás és újra létrehozás (nyelvi) próbái elé állítja önmagát, a megszólítottakat. Ismét két szakasz a versből:

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen. Bármi következik, boldogság, hogy megértem; -(...)

55