Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Fried István: Egy évszázad Faludy Györggyel
A Faludy-versek többféle nyitottságát igazolják, hogy az idesorolható darabok a régebbi, franciásabb, könnyedebb, irodalmi kabaréhagyományokba illő előadást is megengedik, akár az újabb, másféle ritmusban harsogóbbat. 2. Amásodik típusba tartozható darabok „forrása" a legnagyobb valószínűséggel a „song", méghozzá B. Brecht és Kurt Weill Háromgarasos operaja, kiváltképpen arra lehet hivatkozni, hogy innen való a Ballada a kalózok szeretőjéről. A két „típus" között átfedés lehetséges, hiszen Brecht songjai (és távolabbi rokonai, amelyek musicalekből, például a Kabaréból köszönnek vissza) kávéházakban, előadóesteken, „koncerteken" éppen úgy felhangzanak, mint a franciás chansonok. Éppen az emlegetett 95. születésnap kínált alkalmat Hobónak, hogy előadja- elénekelje a Német zsoldosdalt, mely akár egy Brecht-darabban is helyet kaphatna. Amennyiben chansont, kabarét, kávéházat emlegetünk (előadóest sokféle lehet), kilépünk az elitkultúra elképzeléseiből, szerző-előadó-közönség másféle viszonyrendszerére, kapcsolatrendszerére gondolunk, rekonstruálhatjuk azt a („földrajzi" értelemben vett) leszűkített távolságot (is), amely az előadót és a közönséget egymás közelébe hozza, ennek következtében a változó hatásmechanizmussal nem kevésbé kell számolnunk, az egymásra találásnak könnyebbé válásával, illetőleg a közösségbe szerveződésnek, a befogadásnak felgyorsulásával. Nem az elmélyült, élvezve értelmező, értelmezve élvező olvasás folyamatának részesei a nézők-hallgatók, hanem olyan közvetlen hatásnak engedik át magukat, amelyben színpadi-színházi mechanizmusnak éppen úgy van szerepe, mint a közvetítésnek, a színházitól számos ponton eltérő előadói-értelmezői magatartásnak. A „hely szellemé"-ből következő közvetlen viszony előadó és befogadó között olyan azonosulást tesz lehetővé, amely éppen megszakításaival, eltérő modalitású darabjaival érzékelteti részint az apró történésekből fakadó hangulatváltozásokat, részint végig játszik az érzelmek skáláján, szem előtt tartva (nem egyszerűen az érzelmi ráhatás célszerű eszköztárát, hanem) az érzelmek közösségébe vonja az előadót és a befogadót és a (mindkettejük konstruálta vers- és zeneszerzőt). S talán itt lelhető meg a Faludy-vers népszerűségének (egyik) titka: a közönséghez szólás közvetlensége, a mindenféle bonyolultságtól mentes, mégsem leegyszerűsített közlendő helyenként meghökkentő, helyenként ismerősnek ható költőisége, egyben a hétköznapiság költőiség- ként elfogadtatása a jóleső beavatottság érzésével tölthette el az olvasót, a hallgatót; a „köl- tőiség" sosem szenved kárt, a költő nem titkolózik, nem leplezi magát, nem rejtőzik (semmiféle) elefántcsonttoronyba, és hol olyan világot fest hívei elé, amely egzotikusságában, az elvágyódás megjelenítésében is a jelen utalhat, mint az Arab mezőn egy passzusában: hogy éltem már itt s ez az én világom, ahol nincsen rendőr, ki rám vigyázzon, hol el nem ér golyó, se gyors kerék, hol nem tart fogva akta s kartoték... hol a kaland élményével kápráztat el, mely a személyessé élt messzi tájat hozza azok közelébe, akik képeskönyvként olvassák a Ne sajnálj című szonettet (a kvartetteket idézem): Ne sajnálj engem. Hány sok óceánban fürödtem véghetlen, negyvenéves vándorlásaim alatt! A Korál-tenger zöldes és feszes volt köröttem, bokámnál százszám úsztak a szivárványhalak. Callaonál alkonykor vérveres lett a tenger; Máltán hegyes sziklák közt fürödtem meztelen; Friscóban tarkóm s csípőm ívelt hídján hevertem a homokon, s a víz lágy volt, mint a szerelem. 52
