Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)

den. Gyönyörűen sikerült, nagyon jó hangulat volt. Elkapkodták az újság címoldalán. Fél egykor megjelent az Esti Kurír független liberális lap. Címoldalon hozta, hogy a rossz idő miatt az egész ünnepség elmaradt. Hát ilyenen nevetett Pest. Én végtelen finom kis miniatűröket csináltam, amint már említettem. Hát például az akkori arisztokráciának vállalták, Rónai Dénes meg a többiek, ezeket a kis fotóakvarel- leket. Most gondold el, egy 9*12-es papíron van egy nyolc és fél centis, férfi, egész alak díszmagyarban, csizmában, karddal, forgóval, egyebekkel, és azt akvarellel megcsinálni úgy, hogy alatta a fénykép ne látszódjon, de a hasonlat tökéletes legyen. Hát ilyeneket csináltam annak idején. Rónai az mindig adós maradt a fizetés 10%-ával, minden évben. Karácsonyra rendelte a legtöbbet. És hát Angelóhoz is vittem. Ott ültettek vagy másfél vagy két órát, föl is írták a címemet, de soha rendelést nem adtak. Nyolc-kilenc-tíz pengőt kaptam egyért, de egy napnál többet dolgoztam rajta, mert közben le kellett tenni valami mást csinálni. Gondold el, a mentéjén egy arany sujtást négyféle színnel kellett csinálni, hogy az ragyogjon. Mondom, ott nem látszott alatta a fénykép. Más nem is tudta csinálni. Csináltam egy párat... A Kecskeméti utcában, 3. vagy 5., fent volt az emeleten - már nincs meg ez a ház, lebombázták -, ott volt a Strelisky-fiók. Halmi Béla vezette. Streliskyéktől öt évre kivették a... ezt sehol másutt nem hallod, öt évre kivették a névvel és címmel az üzletet, hogy a névvel megy. A Halmi Béla fiatal, 17 éves fiú volt, és a nagybácsija vette meg neki géppel, felszereléssel, szervezettel, személyzettel, mindennel a műtermet. Ok egy óriási utalvá- nyos akciót csináltak, babák, dadák, együtt, külön-külön, ugyanúgy, amint Rozgonyi csi­nálta, a Kálvin téren. Nagyon ment az üzlet. Igen ám, de lejárt az öt év. Akkor sérelmezte volt az öreg Strelisky, hogy csak ennyit fizettek. Egy közjegyzővel óra-időre csináltak egy jegyzőkönyvet, hogy kinn maradt a tábla a szerződés lejárta után is. Ezek megtudták titkos telefonon, ő meg egy ellenközjegyzői jegyzetet csinált ugyanabban az órában, hogy már bevették a táblát. Ilyen apró kis csemegék voltak abban az időben is. Ilyen pörlekedések. A vége az lett, hogy Halmi úr valamennyit fizetett. Elhagyta a Strelisky fiókja nevet és Halmi Béla lett. Abban az időben óriási üzletet csináltak. Az egész felsőházat ők fényké­pezték, 24*30-as, 30«40-es díszmagyaros öregurak voltak mindenütt kiragasztva. Szenes Adolf, ő csak úgy írta: Koller utóda, Szenes, egyszerű, mondhatni primitív ember volt. Amit megtanult a műteremben, a sablonokat, azt tudta, de semmiféle újat nem ismert. De az árakkal meg a büszkeségekkel kitűnt, és a tetejébe még engem is megrövi­dített a következőképpen. Csináltunk a barátommal egy kis fotóműhelyt a Baross utcában, ott, a Terézia-templom háta mögött. A körleveleket széjjelküldtük. Harmadnap megáll egy taxi előttünk, és kiszáll Szenes. „Kérem, hát mért nem jönnek hozzánk, hát ott van a sok munka, épp magukat vártam, hát hallottam magukról." Én boldogan mentem az aktatáskával, hoztam a munkát, megcsináltam. Sose fizette ki. Abban az időben, azt hiszem, kormányzóportrét is csináltam színesen, aztán Anna főhercegnőről egy nagyon szép, ilyen 30><50-es akvarell színest. Fiatal, jó arcú nő volt. Nagyon decens, nagyon decens, mondogatta. Megnéztem a lexikonban, decens: finom, franciául. De Szenes egyebet franciául nem tudott. Meg olyas­mit csináltak ő is meg a másik is, hogy az úgynevezett rendelőnek a kezét megfogta, és fogta, és vezette körül a műteremben, nézte az arcát, akkor megcsinálta papírcsövet. Ez mind figura volt. Nem volt ezeknek, sem az egyiknek, sem a másiknak olyan alapismerete, műveltsége, intelligenciája, hogy ő ezt ilyenformán el tudta volna bírálni. Csak csinálta a nagy hókuszpókuszt, és jobb árat ért el vele. Én az ilyeneket sose szerettem. Nálunk hogyha valaki bejött, előbb köszönt neki az ember, ránézett, akkor már láttam, mennyire szimmetrikus vagy aszimmetrikus az arca, már tudtam, melyik oldalról kell világítani. A rövidebb oldal felé világítunk, mindig a rövidebb arcoldal felé világítunk. Azért, mert a perspektíva törvényei szerint a másik úgyis összébb megy valamennyit, és akkor így 105

Next

/
Thumbnails
Contents