Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Buda Ferenc: Világ, világom (részlet egy készülő önéletírásból)

hegyek. Valami kékesszürke vonulat elő is tűnt az égboltozat alsó szegélyén. Hasztalan meresztettem azonban a szememet, kellő bizonyosságot nem bírtam szerezni róla: valóban a távoli hegyeket látom-e arrafelé, vagy csupán a messzi- séget megülő, kiterjedt felhőtakaró csalóka káprázata kacérkodik tekintetemmel. Amikor a népgyűlés végeztével ismét elhelyezkedtünk a deszkalócákkal társas gépkocsivá rögtönzött vénséges teherautó platóján, sofőrünk bejelentette: visszafelé Berettyóújfaluig másik útra térünk, nem arra, amelyiken jöttünk. „Hátha az nem lesz olyan rázós" - mondta. Szó, ami szó: főleg a vége felé idáig eléggé zötyögős volt, igencsak lerázta bennünk az útravalóként elhozott zsíros kenyeret. Bennem azért megszólalt a gyanakvás hangja is: biztosan azért választ másik utat, mert nem akar újra összeakadni az elgázolt fehér tyúk gazdájával. Gyanúm igazolásaként az a rövid szakasz, amíg Magyarhomorogon át eljutottunk Komádiba, legalább annyira rázott, ha nem jobban, mint az idáig tartó. Komáditól Furtáig sem volt sokkal különb. Tovább Újfaluig, s onnét hazáig azonban már egyszer sem harapta el a nyelvét senki. (Még azok sem, akiknek a körösszakáli nyilvánosság előtt kimondott szavaiért ez talán ki is járt volna.) Hát így ment végbe addigi életem második leghosszabb utazása. (Körösszakálon egyébként azóta sem jártam, így kötve hiszem, hogy csaknem hat évtized változásai után ráismernék rövidke ottlétem hajdani helyszínére.)

A politikai széljárás szigorodása a kommunista párt (eufémisztikus nevén: Magyar Dolgozók Pártja) előző évi totális hatalomátvétele óta egyébként napról napra nyomasztóbbá vált. Az országos nyilvánosságot kapott nagy kirakatpereken kívül (Grősz-per, Mindszenti-per, Rajk-per, még korábban a Vezér Ferenc pálos szerzetes, valamint a pócspetri plébános elleni, súlyos ítéletekkel végződő bírósági procedúrák) emberek százai-ezrei kerültek a hatóság kezére, s hogy akár éveken át vasrács vagy szögesdrót mögött maradjanak, ahhoz többnyire az sem kellett, hogy valóban elkövessenek valami törvénybe ütközőt: elegendő volt a gyanú, vagy akár egy névtelen feljelentés. Az ítéletek nem csekély része koholt vádak alapján született, ám ha semmiféle bűntényt nem sikerült a vádlott fejére olvasni, úgy bírósági ítélet nélkül is benntarthatták. Törvény írta elő ugyan a fogva tartás időtartamának megszabott keretek közé szorítását, ám ezeket a kereteket gyakorlatilag tetszés szerint tágíthatták; esetenként újbóli őrizetbevétellel, sokszor pedig annak határozatlan időre szóló meghosszabbításával.

Egy szép nyári napon a Kathó család épp az ebédje utóját fogyasztotta, amikor kívülről valaki váratlanul megzörgette az utcára néző ablakot: „Jöjjön ki, Jenő bácsi!" Jenő bácsi odalépett az ablakhoz. Ismeretlen fiatalember állt kinn a járdán. „Engem keres?" - „Magát. Jöjjön már ki egy percre!" Jenő bácsi megtörülte a száját, majd szó nélkül leballagott a lakásból az udvarra, s az udvarról a fedett kapualjon át ki az utcára. Benn az asztalnál ülő családja egy perc múltán csak annyit hallott, hogy csapódik egy kocsiajtó, de mire észbe kapván kinéztek volna utána, már sehol senki. Hetek múlva, hosszas és kínos utánajárással sikerült nagy nehezen kideríteniük, hogy Jenő bácsit elvitték a kistarcsai intemálótábor- ba. Ebből megvilágosodott, hogy nem sikerült semmilyen vádat koholni ellene. Csoda is lett volna: csendes természetű, csak a munkájának meg a családjának élő, szelíd ember volt. Hétköznapjait Berettyóújfaluban töltötte, ahol tanított,

25