Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Buda Ferenc: Világ, világom (részlet egy készülő önéletírásból)
lehetett a gépjárműforgalom veszedelmeiről, mert amikor a kanyart elhagyván egyenesbe fordultunk, s a sofőr egy kis többletgázzal nagyobb sebességre biztatta volna az autót, egy nagy fehér tyúknak épp akkor jutott a tyúkeszébe, hogy átvágjon előtte a túloldalra. Persze, hogy nem sikerült: a falujáró mozgalom egyik névtelen áldozataként ott maradt mögöttünk az út közepén. Aztán csak annyit láttunk, hogy egy öregasszony - bizonyára a gazdája lehetett - odasiet hozzá az egyik közeli kapuból, felkapja, majd az elgázolt tyúkot fél kézzel magához szorítva, a másikkal bőszen hadonászva, átkozódva szaladvást megindul a teherautó nyomában. Volt, igen, volt, nem is egy, aki csúfondárosan kacagott rajta. Nekem nem támadt nevethetnékem: néztem csak szó nélkül a fekete ruhás alakot, ahogy ő maga fekete folttá, a kezében tartott élettelen jószág fehér folttá zsugorodik távolodóban, s talán valamelyest haloványabban, de hasonló szégyent éreztem, mint annak idején a megostorozott szolgagyerek, majd a sárga csillaggal megjelölt család láttán. De nem sok időm maradt a védtelenek sorsa feletti töprengésre, mert egy kurta iramodással már el is érkeztünk a falujáró expedíció előre kitűzött céljáig: Körösszakáira. - Ez a mesebeli nevű kis falucska a megye legszélén fekszik, már-már a magyar-román határon; lakosai közt is voltak és vannak román nemzetiségűek. Vízjárta helyre települt valaha: a községtől délre a töltések közé szorított Sebes-Körös iparkodik nyugat felé, hogy mielőtt a Tiszát elérné, találkozzék testvéreivel, ám benn a falu közepén is keresztülkanyarog egy keskeny erecske, aminek sem akkor nem tudtam meg a nevét, sem most, a térképet böngészve nem derül ki, minek hívják. Fogalmam sincs róla, milyen országos fontosságú kérdés felől kívánta meggyőzni a jámbor falusiakat a városból jött, botcsinálta agitátorok díszes - ám ideérkezőikkor inkább csak poros - csapata. Talán a közös gazdálkodás előnyeiről? Vagy a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésének fontosságáról? Esetleg a nemzetközi békeharc fényes sikereiről? Hogy őszinte legyek, engem akkor ez egy szikrányira sem érdekelt, sőt mivel folyton csak effélét lehetett olvasni az újságban s hallani a rádióban meg mindenütt, mérhetetlenül untam az egészet. Futólag bekukkantottam ugyan a községházára (vagy mégis inkább az iskolába?), ahová az embereket előzőleg összedobolták. A teherautóval érkezettek közül néhányan a terem egyik végiben elhelyezett asztalnál ültek s figyelmes felsőbbséggel hallgatták azt a köpcös, kalapos, fehér inges helybéli parasztembert, aki széles mozdulatokkal, nekihevülve magyarázott nekik valamiről. Apámat nem láttam az asztal mellett ülők között, némi nézelődés után akadtam rá: ott állt szorosan a falnál, hátratett kézzel, hallgatagon, s szemlátomást szerette volna hozzászólás nélkül megúszni a kiküldetést. Ha jól emlékszem, ez a ki nem mondott kívánsága gond nélkül teljesült: akadtak a brigádnak beszédre kaphatóbb tagjai. Többen is. Azt a bő másfél-két órát, ameddig ez a - minek is nevezzem? mondjuk: - falugyűlés eltartott, én fegyelmezett unatkozással töltöttem. Kinn bóklásztam a községháza közelében, de említésre méltó látnivalót - néhány tyúkon, nyelvét lógató kutyán s egy-két libán kívül, amelyek szórványos, ötletszerű, ámbár előre kigondoltalak tetsző fröccsentésekkel jelezték ottjártuk nyomát a keményre kitaposott gyalogjárón - nem volt alkalmam megfigyelni. Határ közeli helyzetem tudatában ismét fürkészni kezdtem a keleti horizont peremét: hátha mégis megmutatkoznának azok a látni vágyott bihari 24
