Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)

A kártyabajnokság, mint - a megsimogatásokon túl - a medvék foglalata, szelíd ügy. A lófogadás el is múlt. Sokszor megírt történetemmel, ahogy a nyelven át (egy ló neve!) átnyúlt az életembe-halálomba, pusztulásomba (majdnem), s dehogy anyagilag! Olyan gyerek én nem voltam soha, nem vagyok. Hanem az imádott nyelv üzent: állj. Ne törd kezed-lábad egy lóért (ez volt a ló neve, kezem-lábam), mert jössz te, magadat töröd halálra jégen, forgalomban (elbizakodottan átmenve piroson), szecskává mehetsz, s még szerencsés lehetsz, ha életben maradsz. Ám a század nem hozta meg az én munkálkodásom igazi értelmezésének lehetőségét. Ma is az eredményszempontúságot kanonizálják többnyire, „megújítás" stb. a jeligék, nem az egzisztencialistaság képlékenyebbje.

Kitekintés. A század halad, összerakódik. Halad a technika, többet tudunk (meg), a-testet-ölni-lelket-menteni tudományok és a végső soron elsődleges hadicél-szerűség stb., vadabb dolgokról vadabb tudomány, ismétlem... s megállók. A piactéri halálra kínzások... a tömlöcök... a gyújtogatások... uralkodói hadak martalócságai nem voltak-e ugyanolyan vadságok és barbárságok (a civilizálód- gatott Európában, Amerikában), mint a századunkbéliek? (Én a huszonegyedik századot itt még a huszadik függelékének tekintem, nem érzek választóvonalat, inkább egy mind jobban elharapózó „alakulást", ennek állomásait - árnyalódá- sait.) Tehát a szórakozás lett, hülyítő üzleti rádiókkal-tévékkel, ragacsosan rangosabbakkal, tényleg - nívóra-igyekvőbbekkel... a Szép Emő-féle „csak mulattak s kínlódtak" köröttem változataival ékesebb... de (nekem) nagyon megunható is. Igaz, a rettentő nívótlanságok (a tömegekben, igenis) a haladás primitív munkavégzéseit igénylik, eltarthatják magukat a nyerssé - fejlődöttek... az országos rendszerek elégedettek lehetnek... gyarapodhat a tőke... hullámzó módon vannak „eredmények" (hullámzó? ld. az orvosi ellátást jószerén mindenütt, ennek gyarlóságait). Hullámzó a magasabb nívó is, nem csupán a sárral-kővel dolgozók, reá-sörözők-cigizők jellege és szintje. Az emberek derekasak és szörnyűek is. A század pedig, ah, József Attila tévedése, a hasztalan vonyító költőre nem tekint pártfogólag. Pártfogói az embernek valami nagy szerencse révén vannak, összedolgozódás révén, s amaz ősi szerencse folyamányaképpen, hogy nem a huszadik században evett meg saját húsom-vérem (rák etc.), hanem áthalasztotta halasztásomat (meghalasztásom) a huszonegyedikre, de aki igazán élt, nem von határokat az életében, csak a halál a határ, az elpusztulás a válasz (Szép Ernő, Pilinszky stb.).

Kis szünet, napok után folytatom megint. Semmi jogosultságom, hogy a mikrotermelés (informatika, csípek stb., mit tudom én), az egykor túlnyomó mezőgazdasági termelés, ipari termelés, valamint a fejlesztés-építkezés etc., arányai, arányeltolódásai között századok szerinti különbségeket lássak, értelmezésekkel nagyképűsködjem. Az is furcsa nekem, hogy művész-lényegem abszolutista, és akkor változásokat kell(ene) észlelnem, holott nekem mindig minden ua. (lenne, ld ., Newton). Régen is átalakultak a városok, mi az, hogy. Ma ez hevesebb tempó? Jobb célszerűség a jegye? Nem tudom. A tizenkilencedik században nagyapámnak vegyesboltocskája, kocsmája volt, faháza a Rózsadombon... végül öregek otthonában halt meg. Apámék is „fektettek" a háború előtt ingatlanba, gyatra tízezrekért kótyálták el az egészet úgy 1960-ra, hűtőgépet nem tudtunk

167