Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - A. Sajti Enikő: Egy kommunista káder a külügyben 1945–1948: Rex József

életrajzában, vallomásaiban soha nem említette - egyik rokonuk a magyar némafilmgyártás kiemelkedő színész-rendezője, Garas (Gänsler) Márton (1881-1930) volt.5 A család Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba történő emigrációját meglehetősen vázla­tosan ismerhetjük meg. Mivel szülei „részt vettek a proletárforradalomban'', az első világhá­ború után „Jugoszláviába emigráltak". Apja még 1919-ben, anyja pedig 1923-ban hagyta el Magyarországot. Sajnos arra vonatkozó adatot, mit is jelentett ez a proletárforradalomban való részvétel, sehol nem találtunk. Öccse, Tibor már a királyi Jugoszláviában, Zomborban született. József tizenkét éves korában autóbalesetben elvesztette egyik karját.6 Ez a tragi­kus epizód későbbi felülvizsgálati perében politikai felhangot kapott, a tanúként kihallga­tott Szántó Zoltán volt belgrádi követ, Rex egykori felettese már úgy interpretálta, hogy Rex a jobb kezét „a háború alatt, mint a szovjet hadsereg kapitánya veszítette el."7 és ebből politikai tőkét akart kovácsolni. Apja gyakran volt munka nélkül, ezért már középiskolás korában dolgoznia kellett. Egy belgrádi kávéházban volt kifutófiú és telefonkezelő. Mint írja, „otthon a szüleim és emigráns barátok fejlesztették bennem a gyűlöletet a kapitalizmus és minden fajtájú kizsákmányolás és elnyomás ellen", így már 1937-ben belépett a jugoszláv kom­munista párt ifjúsági szervezetébe, a SKOJ-ba (Savez komunisticke omladine Jugoslavije) és saját állítása szerint részt vett „minden akcióban, amit a párt szervezett".8 A belgrádi Közgazdaságtani Főiskolán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, innen eltávolították, de ennek okát soha nem említette. Emiatt rövid ideig Zágrábba ment, ott tanult, majd „anyagi okból" visszatért Belgrádba, ahol a családja élt. Tanulmányait később sem fejezte be, egye­temi oklevelet nem szerzett. Partizán múltja rövid és sikertelen volt, amit, becsületére legyen mondva, soha nem akart igazán fényesebbre csiszolni. A többször elmondott és leírt történet egyes variá­ciói ugyan több ponton is eltérnek egymástól, lényeges elemei azonban megegyeznek. Az 1955. július 29-én megtartott perújítási tárgyaláson a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Domokos Józsefnek a „személyes viszonyaira" vonatkozó kérdésére válaszolva életének par­tizánidőszakát így foglalta össze: „1940 óta a Ju.K.P. tagja voltam. 1941-ben egy partizánosztag kiképző politikai biztosa voltam. Azonban onnan Belgrádba hívtak 1941 októberében, mert akik más nyelven is beszéltek, másfelé akarták, és így engemet, elküldeni. Engemet abban az időben köröztek, hiszen ismert kommunista voltam, gyűléseket, beszédeket tartottam és így minden vasútállomáson kint volt a fényképem. Belgrádban egy hétig vártam a kapcsolatra, de az késett. Akkor az anyámék helyzete is súlyos volt és ők készültek haza Újvidékre, engedéllyel én is velük mentem. Engemet eredetileg is Újvidékre akartak küldeni. Két újvidéki címet kaptam, de egyik elvtársat sem találtam. Ekkor Újvidékről tovább jöttem Budapest felé."9 Egy évvel korábban, 1954. július 16-ai, majd július 30-ai kihallgatásán valamivel többet mondott el erről a partizánosztagról és annak rövid életű tevékenységéről. Mintegy félszázan tartoztak hozzá, főként egyetemisták és szakszervezeti munkások. Rex augusztusban, még a fegyveres ellenállás megindulásának kezdetén, Közép-Szerbiába kellett volna menjen embereivel, de az akkori általános fejet­lenség közepette a megbeszélt helyen senki sem várta őket. Még a vonatból sem mertek kiszállni, mert úgy ítélte meg, hogy figyelik őket, így társaival együtt visszatért Belgrádba. 5 http://au.geocities.com/pgaras/family_stories/tibor_reksz.htm A letöltés ideje 2009. február 12. 6 ABTL 2.1. A volt Zárt irattár levéltári anyaga, 1-95. „Rex Józseféi társai". Perújrtási tárgyalási jegyző­könyv. Budapest, 1955. július 29. 195. o. Mivel az iratokban a dátum előtt minden esetben Budapest szerepel, ezt a továbbiakban nem jelezzük. 7 Uo. 2.1.I/94-a. „Rex József". Kivonat Szántó Zoltán 1954. aug. 23-i tanúvallomási jegyzőkönyvéből Rex Józsefre vonatkozóan. 1954. szeptember 10.109. o. 8 Uo. 2.1.1/94. „Rex József". Rex József 1954. július 16-ai kihallgatása. 77-78. o. 9 ÁBTL 2.1.1-95. „Rex József és társai". Perújítási tárgyalási jegyzőkönyv, 1955. július 29.195-196. o. 92

Next

/
Thumbnails
Contents