Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Fehér Zoltán: „Életében megtette kötelességét, gyarapította nemzeti értékeinket” (Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén. Sztrinkó István hagyatéka alapján írta és sajtó alá rendezte Szabó László)

Emlékszem még arra, milyen termékenynek bizonyult a levéltárakból előbányászott hagyatéki leltárak (inventáriumok) néprajzi szempontú hasznosítása. Az effajta kutatások történeti mélységet adtak a Juhász Antal által talán a hatvanas években először alkalmazott jelenkutatás azon módszerének, amikor egy-egy gazdaság, pl. egy tanya teljes eszközanyagát lajstromba vették. Sztrinkó István ezt a metódust finomította, s tárgygyűjtései során már a tárgyak sorsára és arra is kíváncsi volt, hogy miért szabadulnak meg tulajdonosaik egyiktől könnyű szívvel, másiktól meg csak nehezen vagy sehogy se.

1989-ben Kecskeméten rendezték a Tanakodás a tanyákról elnevezésű konferenciát, ahol Sztrinkó István A népi kultúra tárgyi változásai a Duna-Tisza közi tanyákon címmel tartotta meg előadását. Idézte Erdeit: Sehol annyi kis szerszámot, munkaalkalmatosságot nem láthat az ember, mint ezen a vidéken. Ezek mind a közelharc eszközei, amelyeket kis emberek használnak a nagy elemmel szemben. Minthogy a tanyarendszer viszonylag új keletű, kontinuitásról alig beszélhetünk - mondja Sztrinkó. A tanyavilág ezért nyitott volt mindenféle újításra. (Ezt a felfogást Szabó Miklós tanulmánykötetében - Utóparaszti hagyományok és modernizációs törekvések a magyar vidéken (2005) kiterjeszti, s a mai néprajzi kutatás legfontosabb aspektusává teszi.) A családi munkaszervezeten alapuló tanyák népének innovációs készségében kell keresnünk anyagi kultúrájának gyors alkalmazkodóképességét. Más volt a régi munkaeszközhöz való viszonyuk, ha teljesen megszűnt egy tevékenység, megint más, ha korszerűbb eszközök jelentek meg. Befolyásolta a megszerezhetőséget, ha érzelmileg kötődtek hozzá (pl. pásztorcsalád a már nem használt pásztor eszközökhöz). De közrejátszott a pénzért fölvásárló nepperek megjelenése, vagy a folklorizmus mint paraszti attitűd. A néprajznak figyelembe kell vennie a mai utóparasztság anyagi kultúrájának legújabb jelenségeit is, mint amilyenek a fóliasátras zöldségtermesztés, az autónak, a kerékpárnak mint teherszállító eszköznek a használata, a csettegők megjelenése, a motoros szerszámok használata, a kemizálás, a gáztűzhely (gázpörzsölő) és az elektronika bevonulása a paraszti tevékenységbe. Megfigyelhető, hogy a köny- nyebb megoldás kínálta lehetőség miatt szemünk láttára megy veszendőbe az energiaforrásként egykor felhasznált szalma, kukoricacsutak, szárízik, venyige, fanyesedék stb. A tanácskozás során kiderült, hogy jóllehet két évtizede még egymillió tanyasi lakossal számolhattunk, s ma is lassan apad a tanyák száma, illetve változik jellegük és szerepük, bizonyos, hogy a jövőben megáll végleges felszámolásuk (...) ezért határozottan tennünk kell valamit e negyedmillió tanyán élő népességért. Láthatjuk tehát, hogy a sokak által fölöslegesnek vagy megtűrtnek látszó tudomány, a néprajz, eredményeivel hozzájárult a politikai döntéshozók befolyásolásához.

Szerencséje volt Bács-Kiskun megyének, hogy Erdei Ferenc, a neves szociográfus-politikus már a 30-as években elkötelezte magát mellette. Itt találta meg ugyanis azt a parasztságban rejlő erőt és akaratot, amely az egész országnak mintát adhatott volna az elavult agrárvilágból való kitörésre. A polgári átalakulásra. Az ő tekintélye és ügyes politizálása késleltette a megye mezőgazdasági kollektivizálását. Sőt a sajátos szakszövetkezeti rendszer még egy utolsó fejlődési szakaszt is eredményezett. Ekkor alakult ki a sokak által irigyelt homokhátsági arany háromszög (Kiskőrös- Kecel-Soltvadkert). Itt nem zúdult be olyan hirtelen a megszüntetett tanyák népe a városok panellakónegyedeibe, amelyek szinte felismerhetetlenül átalakították és elrontották a hagyományos városképeket. így válhatott Kecskemét, a jobb adottságokkal rendelkező Szolnokkal szemben, egy kialakítandó új megyerendszer (rajon) elképzelt központjává.

A Gyűjtőtáborok Sztrinkó István vezetésével című fejezetben Szabó László, a kötet szerkesztője bemutatja, hogy az 1960-80-as években még talált errefelé gyűjtenivalót az etnográfus. Nem késett hát el Sztrinkó István. A tanyavilágban és a falvakban még a családi kisgazdaságok működtek. Nagy szerepe volt az állati igaerőnek, az országos kirakodó- és állatvásároknak, a heti piacoknak. Az építmények még a régiek voltak, sőt az újak emelésénél is alkalmazták a hagyományos anyagokat, formákat és eljárásokat. A lakásbelsőket is paraszti-polgári ízlés jellemezte. A televízió nem zilálta szét a közösségi élet szokásait. Még éltek a régi egyletek, olvasókörök hagyományai az új keretek között is. Eleven volt az egyházi élet, hatalmas tömegeket vonzottak a búcsúk, a lakodalmak, a temetések. Ennek a hagyományos értékrenden alapuló világnak a dokumentálását, későbbi felhasználás céljából való megmentését szolgálták a Sztrinkó István által szervezett szabadszállási, kiskunmajsai és szalkszentmártoni gyűjtőtáborok, amelyekben hivatásos szakemberek mellett mindig számolt elhivatott helyi kutatókkal is (Csík Antal, Kozma Huba). Nagy jelentőséget tulajdonított a fényképezésnek, s szerinte a fotók a megszülető tanulmányoknak ne egyszerű illusztrációi legyenek, hanem lényeges mondanivalót tartalmazzanak. Majsai néprajzi monográ109