Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Kovács Krisztina: Az „önértelmezés kísérletei” (N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila)

sikeres elemzési stratégiának bizonyul. A vers elemzésében a szerelem születése, természete a szexuális aktus azonosként is leírható fázisaira alkalmazva manifesztálódik. A szerző Luhmann koncepcióját idézi, sajnálatos azonban, hogy a lábjegyzetben és a kötet végi szakirodalmi listában a szerző neve és a hivatkozott kötet címe is hibásan szerepel. (A felhasznált munka: Niklas Luhmann: Szerelem - szenvedély: Az intimitás kódolásáról.) Luhmann gondolatmenete a műfaj modem metamorfózisának változatait definiálja, az egyediségről szóló elképzeléseit a tárgyalt vers elemzéséhez rendelve olvashatjuk. Az én-te viszonylat a mediatizálás sajátos formájaként jelenik meg, az Oda vizsgálatának előterében a szakrális elemek, Thanatosz és Erósz freudi megfogalmazása, szexuális és aszexuális motívumok kibontása áll.

A kötet e pontján ismét felmerül a kérdés, hogy ha a lábjegyzetek egyes esetekben az egymással szembesített vélemények és viták terei, más alkalmakkor miért marad el a fontos álláspontok ütköztetése. Az Eszméletről szóló fejezet 4. lábjegyzetében (284. o.) is említhetők lettek volna a Rapaport-levéllel vagy levelekkel (?) kapcsolatos különböző elképzelések. (L. Lengyel András témában végzett kutatásait a már említett és N. Horváth Béla által is többször hivatkozott munkából, a „...gondja kél a gondolatban". Az értekező József Attiláról című tanulmánygyűjtemény vonatkozó, A pszichoanalízis mint az „ödipusz vallás theológiája" című fejezetét.) A véleménynyilvánítás, állásfoglalás természetes igénye és törekvése is egy monográfiának. Ha nem is fogadja el a szerző a fent említett gondolatmenetet, a több darabból álló korpuszról szóló véleményről tájékoztathatja olvasóit. A kötet jellegét adó, mindig szem előtt tartott szervezőerő, az „önértelmezés", a Rapaport-szöveg(ek) olvasásánál is követett stratégia. Az Eszmélet utáni kései költészet bemutatása során elsősorban Tverdota György és Szigeti Lajos Sándor munkái nyomán a többszörös tükrözésen, fikción áteső, az életrajziság terhéről leválasztott anyaalak rajzát kapjuk. A költészet kritikai értetlensége iránti fokozottabb érdeklődés fejezetei (Füst Milán, Halász Gábor, Bálint György kritikái) filológia és alakulástörténeti aspektusokkal gazdagítják az életmű vizsgálatát.

Sokoldalú elemzésben tárulnak fel a marxi koncepció vonásai: a homo estheticus, oeconomicus és morális kategorizálása. N. Horváth Béla Marx freudizálását az egész költészetet szervező, megújuló, ismeretanyagokkal és elméleti háttérrel is folyamatosan bővülő erőnek tartja. A szonettek keletkezését, a kései költészet Isten-képét éppen ezért a terápia folyamatában való előrehaladással együtt tárgyalja. Gyömrői Edit alakját, a költő halálával kapcsolatban felmerülő felelősség kérdését ugyancsak a kultuszok, prekoncepciók és irodalmi pletykák mértéktartó bemutatása, tiszta, tárgyilagos elemző magatartás jellemzi. N. Horváth jórészt Erős Ferenc, Beney Zsuzsa kutatási eredményeire támaszkodva teszi fel a kérdést, a betegség esztétikai megjelenítésében milyen arányban játszottak szerepet a gyerekkori lelki traumák, terapikus feldolgozásuk vagy a freudizmus erős hatása. A Szabad ötletek jegyzéke tárgyalásakor a közreadással kapcsolatos etikai és textológiai kérdésekről (Tverdota György, Horváth Iván kutatásai), a szöveg műfajáról, szándékáról és esztétikájáról (Szabolcsi Miklós, Tverdota, Szőke György, Bori Imre, Bókay Antal idézett és vonatkozó munkái) kapunk részletes képet. Ugyanez a körképadás jellemzi a költő kortanáról szóló fejezetet (József Attila betegsége), a téma áttekintése után a pszichológiai meghatározottság, a szociáldinamikai alakulások fontosságát hangsúlyozó gondolatmenetet követhetünk. Ehelyütt Bókay-Stark, Cseme István, Német Attila egymástól eltérő kórképeivel, a betegség természetéről szóló, egymástól eltérő eredményeivel ismerkedhetünk meg.

Ahogy a Thomas Mann üdvözlése is az apakép újraalkotása szempontjából válik fontossá a szövegben, egyre inkább az analízis és társadalomértelmezés kapcsolódásai szervezik az életműről való gondolkodást. A kései költészet elemzésekor is az analízis és a hozzá kapcsolódó elemző technikák kerülnek előtérbe. A halál körülményeinek részletes ismertetésével mint kultuszképző aktussal a szerző már nem is foglalkozik, elemzését eltávolítja a találgatások és „szentté avatás" körülményeinek ismertetésétől.

N. Horváth Béla életrajza nagy szakirodalmi anyagot tekint át, a kor- és világkép, szellemi háttér kontextusában vizsgálja a költészetet, egyensúlyra, a főbb irányok és viták ismertetésére törekszik. A bizonytalan biografikus mozzanatokra, vitás, kultuszképződésnek legkevésbé ellenálló pontokra is rámutat, kiegyensúlyozottságra törekszik, ezt az említett példáktól eltekintve meg is valósítja.

(Akadémiai Kiadó, 2008)

102