Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 6. szám - Kovács Krisztina: Az „önértelmezés kísérletei” (N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila)
a szerzői szándék ellenére mégiscsak a szociokulturális sajátságok lesznek fontosak. A szellemtörténeti háttér következetesen vonul végig az indulásról szóló fejezeteken. Schmitt Jenő és az anarchizmus, a francia anarchista mozgalommal és a Francia Kommunista Párttal való kapcsolatok tárgyalása, a költészetre gyakorolt hatásai a szellemi környezetet és kontextust szem előtt tartó elemzés szemléletes példái. A nagyobb fejezeteket indító elméleti-filozófiai bevezetők együtt haladnak a biografikussal, a szükséges életrajzi vonásokat és a világirodalmi hatásokat így egyszerre ismerhetjük meg. A Kísérleti poétikák-poétikai kísérletek avantgárd beágyazottsággal foglalkozó fejezete az avantgárd elméleti kérdéseit, magyar vonásait vázolja fel. Az én- és önteremtés verseiről szóló bevezető tömören tárgyalja a Tiszta szívvel kultuszképző szerepét. A monográfus az ismert kultikus tartomány (Horger-ügy) felrajzolása helyett az elemző viszonyulást részesíti előnyben, következtetéseit eltávolítja a számára kevésbé hatékonynak bizonyuló irodalompolitikai diskurzus szintjéről. Szimbólumrendszerének vizsgálatát Tverdota György elemzésének beidézésével végzi el. Az elemző a verset az életműformáló kultikus sajátosságok ismertetése mellett a biblikus motívumok, Ady- és Babits-hatások kimutatásával a folyamatos énteremtési vágy első megnyilvánulásaként tárgyalja. Az így körvonalazódó poétikai irány a Nemzett József Áron és a József Attila című versek elemzésével folytatódik. Az „Isten-teremtés" poétikája, ahogy N. Horváth összefoglalja, még nem a pszichoanalízis Isten-apa képe. Az irodalmi-szellemi apa modell szituációja, a két tag közötti dialógus keresése, mint a vizsgált poétikán végigvonuló alakzat már ebben a fejezetben körüljárt viszonyulás, amelyhez a későbbi elemzések is visszatérnek. Az önépítés, önteremtés, önértelmezés, az én mintázatai, mégiscsak a könyv kulcsszavai, amelyek a fejezetcímekben és a szövegben újra és újra felbukkanó, a poétikai váltásokat is magyarázó tényezők. A József Attila-életrajz kezdetben diszkréten háttérbe vonul, de hogy ez a felfogás nehezen tartható, már A tiszta költészet ideája című fejezetben világossá válik. Itt a Vágó Márta-szerelmet a korábbiakhoz képest hosszabban, elsősorban alkatuk, érdeklődésük hasonlóságát összevető gondolatmenetben olvashatjuk. A Vágó család szellemi köre, a József Attila-poétikára tett hatásuk, olvasmányaik, motivációik, társadalmi környezetük genealógiájának vizsgálata nélkülözhetetlen momentumoknak bizonyulnak. Bővebb tárgyalásuk indokolt, de így a makói időszak vagy a szegedi egyetemi évek hasonló szempontok szerinti elemzésének hiánya is felmerül az olvasóban. A monográfiát a különböző álláspontokat ismertető és ütköztető szemlélet jellemzi, jellegét mégis az a célkitűzés adja, hogy a viták ne uralják a könyvet, az elemzések szövegközpontúságát ne veszélyeztessék. Az egyensúly azonban néha felborul, amikor az előbb említett elv sérül. Az értekező szövegek, esszék, pamfletek kritikai fogadtatása, amelyet korábban kevésbé részletesen tárgyalt a kötet, néhány helyen az elemzés középpontjába kerülnek. Ez történik A tiszta költészet poétikája fejezetben, ahol a két kritikusi ellenpont, Németh Andor elismerő és Németh László elítélő kritikája. Németh László bírálatáról szólva a szigorú kritika, az elfogultság megítélése helyes, de a lábjegyzetben ismertetett apologetizáló Németh László-kutatás diskurzusának említése számomra problémás. Hiszen a bírálatot elemző szövegrész maga is védőbeszéd, a József Attila költészet apológiája. Ez a magatartás egy életművet tárgyaló áttekintésnél érthető, de minden életmű és kutatás szakértőinek az objektivitás szándéka mellett is várható viszonyulása. Ez annál is inkább szembeötlő, mert a következő, A tiszta költészet esztétikája című részben a József Attila gondolkodói alkatáról szóló okfejtésben a monográfus ismét ismerteti az egymásnak feszülő álláspontokat, nem kívánván állást foglalni. Itt a később idézett, a könyvben többször felhasznált munka, az értekező József Attiláról szóló Lengyel András írás („.. .gondja kél a gondolatban." Az értekező József Attiláról. Tiszatáj-könyvek 2005.) álláspontját is megoszthatta volna olvasóival a szerző. A téma bővebb lábjegyzetbeli tárgyalását a monográfia, egyensúlyra törekvő szemlélete mellett is elbírta volna. A kötetet - mivel a mentalitás kérdései ebben a célkitűzésben hol felbukkannak, hol eltűnnek - a motívumelemzés, poétikai paradigmaváltások szervezik. A motívumok kibontása, interdiszciplináris és világirodalmi párhuzamokat sem nélkülöző elemzése a könyv egészére jellemző, jól kidolgozott szempont. A Klárisok elemző vizsgálatában a testtájakat, géni táliákat ábrázoló szimbolikus nyelvet a folklór területére vezető részletes és alapos elemzésben ismerhetjük meg (pl. Tornai József, Hansági Ágnes, Tverdota György eredményeinek bevonásával). A tiszta költészet kritikai gyakorlata fejezetben a Babits-pamflet és az Ady-vízió tárgyalásakor árnyalt művészetbölcseleti összefoglalást olvashatunk. A Ki a faluba című rész a Bartha Miklós 100
