Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 6. szám - Kovács Krisztina: Az „önértelmezés kísérletei” (N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila)
Kovács Krisztina Az „önértelmezés kísérletei" (N. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila) N. Horváth Béla A líra logikája című legújabb József Attila-monográfiája az Akadémiai Kiadó Nemzeti Klasszikusok sorozatában jelent meg 2008-ban. A sorozatcím kanonikusán pozícionált pályán mozgó életmű vizsgálatát kínálja, a kötetet végigolvasva azonban a kultuszok mozgását, kánonok alakulását követő, az életmű organikus természetét figyelemmel kísérő szöveget kapunk. Ahogy az előszóban a szerző is írja, a József Attila-korpusz esetében már több ezer tételesre duzzadt szakirodalmi listából kellett válogatni. Ez a feladat az aránytalanságok csapdáit tartogatja, egy-egy téma, különösen a saját kutatási területek, biztonságos és előnyben részesített „ösvények" követése ilyen jellegű vállalásnál természetes irány. Az életmű szakaszokra bontásában, ezt N. Horváth Béla már a kötet előszavában ígéri, a vezetőnk „a gondolkodástörténet variabilitásának érzékeltetése". A monográfus Veres Andrást idézi, amikor a kötet szerkezetét magyarázva követendő iránynak a „poétikai-ideológiai szempontú korszakhatár-megállapítást" teszi meg. A kultuszképzés, a halál körülményei által meghatározott, az életművet onnan visszafelé olvasó helyzet bonyolult kiindulást előlegez. A könyv talán éppen ezért kalauzunkként a „mű esztétikáját", a „műalkotás autonóm voltát" adja meg. A munka kiadásának időpontja ilyen szempontból is kedvező, a szocialista irodalompolitika, mozgalmi költészet, népi-urbánus vita, kommunizmus, anarchizmus, fasizmus, jobb- vagy baloldaliság sokszor elemzett kérdései mára újragondolható szemantikai kategóriákká váltak. Az életmű újraértelmezése persze újabb kánont eredményez, ezzel a szerző is tisztában van, éppen ezért a könyv az „artikulálódó József Attila-kép", az „eltérő nézetek, műértelmezések" fogalmaival dolgozik. A monográfiaírás példaszerű módszertani elve a bevezetőben fogalmazódik meg, amikor az életműről való gondolkodást sokszínűségében bemutatni vágyás elvét ismerteti a szerző. („Azzal együtt, hogy nem tartom e műfaj keretébe tartozónak az enyémtől eltérő nézetekkel való disputát.") Ezt a törekvést aztán néhány kivételtől eltekintve sikeresen meg is valósítja. A lelki alkat, mint a biográfia alapja, a szerzői életmű monografikus feldolgozásának újra erőre kapó és termékenynek bizonyuló iránya, gondoljunk csak a közelmúltban megjelent hasonló jellegű szövegekre (Fűzi László: Alkat és mű: Németh László: 1901-1975. Kalligram 2001, Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz. Osiris 2005.) N. Horváth Béla kötetét más vállalás vezeti: „A referenciák nem a kód feloldását, a szöveg poétikumának rejtjelezett kulcsát jelentik a mai elemzők számára, hanem a szöveg keletkezésének koordinátáit." A pályakezdés fejezetben mégsem kerülhető meg a családi legendárium ismert pillanatainak felidézése, amelyből az attitűdök, mentalitások kiolvashatók. A monográfia kezdetben következetesen szűkszavú és mértéktartó e kérdésekben, jegyzetapparátusában azonban bőséges szakirodalmi listával szolgál az ilyen irányban tájékozódni vágyóknak. A korábbi filológiai kutatásokat felhasználva cáfolja az apa amerikai tartózkodásának legendáját, és röviden az öcsödi időszakban született névmágiát is érinti. Érdeklődésének középpontjában azonban a „poétikai ívek és hagyományok" összefüggései állnak, ennek megfelelően az életrajzi tényéknél többet foglalkozik a korai időszak verseinek előképeivel (Kosztolányi, Babits és Tóth Árpád hatása). Elemzése azonban, amelyben a kezdő költő hasonlóságát Adyban találja meg, már előlegezi a később megkerülhetetlenné váló mentális szempontokat. A korai szerelmes versek „ titokzatos érzéki asszony" képének megrajzolásával és az Ady-allúziók előtérbe kerülésével 99
