Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Sipos Lajos: „Mindig lesz benne felfedeznivaló” (A Babits-recepcióról)

a „magyar" és a „zsidó" már emlegetett századfordulós ellentétet, az 1848-as hagyományokhoz ragaszkodó Döme, a liberális elveket valló Sátordy Mihály, az európai kultúrát befogadó Schapringerék és Rosenbergék választásait. Ezenközben pedig, a Nyugat egyik szerkesztőjeként arra törekedett, hogy az emigrációba kényszerült Ignotus, Lányi Sarolta, Szenes Piroska, Déry Tibor, Nádas József, Hatvány Lajos, aztán Kassák Lajos írásait közölve „helyreállítsák" a sokszínű magyar irodalom egységét, beleértve a politika és erkölcs, az irodalom és a politika, a forradalom és társadalmi változás, a zsidóság és a forradalom elméleti kérdéseinek elemző megközelítését. Mindezek alapján talán közelebb jutunk az igazsághoz, ha azt feltételezzük, hogy 1921-1923-ban és később Babits a társasági formák megőrzésével (tehát levélváltással, a megjelent könyvek megküldésével, egyes esetekben a közös fellépéssel) és a kurzus ideologikus és kultúrpolitikai elutasításával kívánta megőrizni a maga (és általa a magyar irodalom) integritását.

Elhárította a neokatolikusnak nevezett államrezon általános ideologikus formájának támogatását is. 1933. május 1-jén a Nyugat Könyvről könyvre sorozatában szembeállította „az igazi katolikus költő"-t, aki „gyakran kívül állott az Egyházon", s „az egyház vagyonának és hatalmának elvesztését kívánta, hogy a katolikus szellem visszanyerhesse igazi szabadságát, politikán felülálló emberségét és hitvallásának az érdek minden gyanújától és leheletétől mentes tisztaságát", meg azt a katolikus költőt, „akit egyházához az érdekek és viszonyok láncolata fűz [...] [s] könnyen tekintheti az egyházat maga is felekezetnek, sőt politikai pártnak, melynek pillanatnyi érdekei és céljai, tudtán és akaratán kívül is korlátozhatják költészetének szabadságát és őszinteségét. "31

A kanti értelemben „erkölcsi ember" (Kassák magára vonatkoztatott szavával: „autonóm ember") állandó mérlegelési és ítéletmondó kényszere jellemezte Babitsot. Az „erkölcsi ember", az „autonóm ember" nála és magára vonatkoztatva gyakran felcserélődött az „őrző", a „konzervatív" jelzővel. Ez - írta a Magyar költő kilencszáztizenkilencben című esszéjében - „felismerése igaz hajlamának, valóságos rendeltetésének, kincseihez-kapás a veszély idején. Mindig ezeket a kincseket őrizte... Konzervatív: őrző. Mindig az volt." Ez azt jelenti - írta Az írástudók árulásában -, hogy nem vehet részt közvetlenül a társadalmi küzdelmekben, nem választhat, nem lehet „jobb- vagy baloldali »világnézet« megtámasztásá"-ra felhívni vagy felszólítani, mert az „az ellentétes világnézet megtámadása"-t jelentené.32 33 Az „autonóm" ember Babits magából csinált pártot magának, mint Dante, igazában korábban is, most is az egyéniség filozófiájára épített. Ez az egyéniségelv a versekben „sziget", „hegy", „őrtorony" toposzokban jelenik meg, Babits számára „az ideák birodalmához tartozik, ugyanolyan transzcendentális, Istentől ihletett és egyetemességgel átitatott platonikus érték, mint az örök érvényű költészet.”34

Az 1908-ban társadalomtörténeti ütközőzónába került költő „konzervativizmusa" „nem jelent merev rögzítettséget, hanem megadja a teret az Egyén mozgásának a szellem vitájában".35 Ez nincs semmiféle kapcsolatban az 1908 előtti, még kevésbé az 1920 utáni politikai konzervativizmussal. A Babits személyét és költészetét ebben az ütközőzónában értelmezők csak úgy tudják e körben tartani ma is az emlékét, hogy egy-egy részmozzanatot kinagyítanak és kimerevítenek, s abból messzemenő következtetéseket vonnak le. Még akár poetológiai szempontból is e körben képzelve el a költőt.

*

32 Babits Mihály, Könyvről könyvre, s. a. r. Belia György, Bp., Helikon, 1973,139.

33 Babits Mihály, Esszék, tanulmányok, s. a. r. Belia György, 1978,1., 661-662.; II., 219.

34 Margitay Gábor, Nyugtalan klasszikusok, Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2005, 23.

35 Schöpflin Aladár, A magyar irodalom története a XX. században, Bp., 1939, 319.

71