Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Vári Attila: Vicinális

a nővér, arcába lövell az ondó. A pálcával veri, de úgy, hogy közben ujjai között szorongatja a makkjáról felhúzott bőrt. Combját, ágyékát, heréit üti, amíg az ifjúsági vezető ki nem szabadítja az áldozatot.

Az a pálca sokáig nem hagyja nyugodni. Már felnőtt férfi, amikor arra gondol, hogy milyen sokszor ismétlődhetett az a jelenet, ha már eleve felkészült az ápolónő a vizsgálathoz.

Reggel hatkor ünnepélyes zászlófelvonás. Dobosok, kürtösök kísérik a főépületben őrzött zászlót, s lassítva vonják fel a rúdra. Négyszögben állnak, a himnuszt énekelik, s ugyanez zajlik le minden este a levonáskor is. Őrt állítanak a rúd emelvényére, óránként cserélik őket, s amikor a második napon ő kerül sorra, valamit magyaráznak, de nem érti a román mondatokat. Bólogat, s vigyázzállásban várná a váltást, de a konyhára beosztott fiúk levonják a zászlót, s hagyják, hogy tovább őrizze a semmit.

Este kirángatják a sorból, a félkarú őrjöngve üvölt valamit, aztán kiszólít ostorával egy gyermeket a négyszögből, s talán parancsot ad, mert a másik pofozni kezdi. Semmit sem ért. Majd évek múltán magyarázzák el, hogy az őrségbe állított újoncok éberségét szokták így ellenőriztetni a seregben. Fegyverét lopják, vagy a csapatzászlót attól, aki elalszik.

Aznap nincs igazi villanyoltás. Elalszanak, aztán újra fölgyulladnak a barakkokban a meztelen égők, trombita harsan, s ismét felsorakoztatják őket. Elöl az alacsonyak, aztán hátrafelé egyre magasodik a sor. Terepszínű katonai teherautóról vetítenek. Sztálint látják, szájából nem veszi ki a pipát, körötte tábornokok, s I. V. Sztálin valamit mutat a térképen. Tankok dübörögnek, repülők bombáznak, fehér kezeslábasban katonák siklanak sítalpaikon, hátukon hosszúcsövű puska. Valamelyik vezető kezdi el, aztán átragad mindenkire az ütemes tapssal kísért skandálás: Sztálin, Sztálin.

Harmadik nap. Krumplit hámoz, a többiek káposztát gyalulnak, hagymát pucolnak, s egymás nyakába teszik a káposztából kikerülő hatalmas hernyókat, aztán a szakács biztatására bedobják őket a fövő levessel teli fazékba. Akkor határozza el, hogy megszökik.

Éjszaka nem alszik. Még éppen csak hajnalodik, amikor kimászik a barakkokat övező szögesdrót kerítés résén, s elindul arra, amerre a tengert sejti. A többiektől begyűjtötték a ládákat, bőröndjeiket, de anya hátizsákba csomagolt, s mert az érkezéskor nem volt mellette csomag, talán észre sem vették hátán a zsákot. Nem nehéz. Szinte szalad, azt szeretné, hogy a zászlófelvonás előtt olyan messzire érjen, ahol már nem érhetik utol.

Még nem tudja, hogy ez a szökés egész életén keresztül elkíséri, hogy bátyját ezért nem veszik fel a középiskolába, hogy apját, a műszertechnikust segédmunkássá fokozzák vissza néhány hónapra, s csak egy jóindulatú szomszéd, a gyámhivatal osztályvezetője menti meg a javítóintézettől.

A történelmi levéltárból magával hozott iratmásolatokban éppen az 1968-as évnél tart. Rengeteg bejegyzés. Feljelentés.

„Kijelentette, hogy Dubcek csak a kezdet, hogy nem állhat meg toldott-foldott reformoknál a kommunista tömb. Előbb-utóbb olyan fegyveres felkelés lesz, mint amilyen ötvenhatban Magyarországon volt. Ha ez nem történik meg, a

11