Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Bíró-Balogh Tamás: „Megajándékozott egy kötetével” (Radnóti dedikációi mint életrajzi források)
Nem véletlen, hogy Ortutay visszaemlékezésében éppen a dátumot hagyta le. Az egyetemi beiratkozás ugyanis a dedikáció keltezésénél jóval korábban, 1930. szeptember 12-én volt. Az ellentmondás kétféleképpen oldható fel. Radnóti vagy nem az első találkozáskor, a rektori hivatal előtt sorban állva dedikálta Ortutaynak a könyvet, vagy az első találkozás nem a beiratkozásnál történt. Azaz Ortutay a Radnótival kitalált „fiktív" dedikációt látszólag előbb bevallotta és „leleplezte", valójában ismét „anekdotává stilizálta." Van azonban ellenpélda is. A kétes hitelességű visszaemlékezései miatt is kissé feledésbe merült Berczeli Anzelm Károly így idézte fel az első találkozást: „Radnóti Miklós 1930-ban, egy nyár végi napon keresett fól", és „mikor becsöngetett hozzám, egy csomó könyvvel a hóna alatt, azt hittem, valami könyvügynök alkalmatlankodik nálam. [...] Persze hamarosan kiderült, hogy ifjú költőtársról van szó, akit felvettek a szegedi egyetemre, s a hóna alatt szorongó könyvek sem eladásra valók, mert azok első verseskötetének, a Pogány köszöntőnek példányai, s ő is azért jött, hogy egyet - bemutatkozásul - átnyújtson nekem. "7 Berczeli azonban nem közölte a dedikációt, pedig az - utólagos ismeretében kijelenthető - megerősítő hatással lett volna a visszaemlékezésre, dátumával ugyanis alátámasztja Berczeli korábban kétesnek tűnő állítását: „ Úgy emlékszem, hogy Szegedre érkezése után engem tisztelt meg legelőször látogatásával". Az ajánlás így szól:8 Berczelly Anzelm Károlynak / üdvözlettel őszinte híve / Radnóti Miklós / Szegeden, 1930. szept. 14. A dedikáció több mindenről árulkodik. Az rögtön szembeötlő, hogy Radnóti pontatlanul írta bele a könyvébe Berczeli nevét (a címzett vélhetőleg éppen emiatt döntött úgy, hogy nem idézi a dedikációt). Ez a tévesztés azonban korántsem véletlen, s nem is Radnóti „hibája". A személyneveknek ezt a sajátos „felfelé stilizálását" az ún. dzsentroid sznobizmus jelensége magyarázza: a tévesztő a nevet saját használatában a név tulajdonosának - vélt vagy valós - státusához (pl. híréhez, rangjához) „igazítja". (Ennek legismertebb példája Osvát Ernő nevének elrontása: még irodalomtörténeti tanulmányokban is gyakran látni, hogy a Nyugat egykori szerkesztőjét Osvát/z Ernőnek írják.) Túl azon, hogy a fiatal Radnótinak az új közegbe kerülve „gondja volt" a nevekkel (hiszen Ortutayét is elvétette), a névrontást Berczeli „költői" híre magyarázza. Az ugyanis, hogy Radnóti Szegeden először őt kereste fel, mintegy elzarándokolva hozzá, „nem volt éppen meglepő, mert — írja Berczeli önérzetesen — akkoriban én voltam a legismertebb »szegedi fiatal«. Három könyvem jelent meg már, melyekről a pesti sajtó is tudomást vett", és „Radnóti mindenesetre úgy állított be hozzám, mint akiről hallott".9 (Ez utóbbi állítás - bár igaz - mindenképpen tautológia: Radnótinak hallania kellett Berczeliről, különben nem kereste volna fel.) 7 Berczeli A[nzelm], Károly: Emlékeim Radnóti Miklósról. Tiszatáj, 1964. nov. 10. 8 Elkelt a Múzeum Antikvárium XVI. árverésén (2007. dec. 14.) 297. sz. tételként. Köszönet Antal Károly antikváriusnak, hogy az ajánlás szövegét, és a kötet új tulajdonosának, Budai Attilának, hogy a dedikáció fotómásolatát rendelkezésemre bocsátotta. 9 Berczeli A. Károly: i. m. 48
