Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Végh Dániel: Mint észrevétlenül az irodalom peremén (Radnóti Miklós Don Quijote-átdolgozása)

hirdetése a Híd 1943. december 15-i számának 25. oldalán „Radnóti: Don Quijote"- ként hirdette a kötetet.

Kétségtelen, hogy Cervantes regényének teljes egészéről, hiányzó elbeszélői fogásairól, irodalomtörténeti vonatkozásairól és szatirikus hangjáról nem sokat sejtet Radnóti átdolgozása (Cid Hamet [sic!] például egyetlen aforizma erejéig mint „nagy mohamedán filozófus" tűnik fel a 26. fejezet elején.) Ám igazságtalanok volnánk, ha ezért kizárólag Radnótit hibáztatnánk, hiszen többnyire az általa követett Hachette-kiadásból is hiányoztak ezen elemek. Ebből a szempontból sokkal szerencsésebbek az 1965 óta a Diákkönyvtár sorozatban megjelentetett rövidített, de nem átdolgozott változatok. Radnóti szövegének elvitathatatlan érdemeit jelzi azonban számos kiadása, mely arra enged következtetni, hogy nem kevesen épp e szövegből ismerhették meg Don Quijote és Sancho alakját és kalandjait. Népszerűsége, s az a tény, hogy a teljes Győry-szövegen 1943 és 2005 között végzett beavatkozások Radnóti változtatásaival hasonló irányba mutatnak, megengedik, hogy az átdolgozást a Don Quijote fordítás- és fogadtatástörténetében is elhelyezzük. S vélhetőleg nem csupán gyermekek és fiatalok Don Quijote-képe táplálkozik Radnóti átdolgozásából: célközönségét maga a szöveg igen tapintatos módon ugyanis nem árulja el a korábbi ifjúsági kiadásokra jellemző átdolgozói előszóban, vagy a gyermekközönséget megszólító betoldásokkal vagy egyértelműsítő célzásokkal. Az 1943-as kiadásban Enyvvári Herbert szövegközi rajzai ugyan egyértelműsítik, hogy gyermekeknek szánt könyvről van szó; s a későbbi kiadásokban szereplő Kass János- és Gyulai Líviusz-illusztrációk ezt a hatást csak csökkentették.

Radnóti szövegválogató, a spanyol eredetitől függetlenül készült ifjúsági átdolgozása másfelől a magyar (fordítás)irodalom olyan darabjaként értelmezhető, amely felvállaltan nem az eredeti szöveg szó szerinti jelentését és formai megoldásait számon kérő filológusoknak, hanem a szöveget sajátként érteni és élvezni kívánó olvasóközönségnek készült. Az átdolgozás összhangban áll Radnóti műfordítói elveivel, amelyeket az Orpheus nyomában utószavában így foglal össze: „A műfordítás akkor időt álló, ha magyar versnek is szép, jelentékeny a vers".38 E műfordítás-poétika különösen olyan fordításelméletek (Tel-avivi iskola, Umberto Eco39) felől tűnhet figyelemre méltónak, amelyek a fordításokat a fordító életművének részeként, valamint a célnyelvű irodalom kontextusában értelmezi.

S ha nem Cervantes teljes (spanyol vagy magyar) szövege felől, hanem Radnóti műveként közelítünk az átdolgozáshoz, a költő poétikájához és alkotásmódjához férkőzhetünk közelebb. E nézőpontból a szöveg felértékelődni látszik, és számos, költemények kapcsán megfogalmazott megállapítás kiterjeszthetőnek tűnik rá, mint azt reményeim szerint e dolgozatban sikerült bizonyítani. S hiába hajlanánk magunk is a Don Qwijofe-átdolgozás keletkezésével kapcsolatban felmerült „megrendelésre fordít” gyanúját elfogadva az átdolgozásban nem Radnóti szándékát és értelmezését keresni; hiszen maga Radnóti nyilvánította egyenrangúnak a felké38 In Erőltetett menet, 236.

39 Lásd Végh Dániel: „Apokrif magyar Don Quijoték a XIX. században".

44