Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Végh Dániel: Mint észrevétlenül az irodalom peremén (Radnóti Miklós Don Quijote-átdolgozása)
alá a teremtést. "36 Bármi okból látott is neki Radnóti a Don Quijote átdolgozásának, bizonyosan ugyanez a törekvés nyilvánult meg választott munkamódszerében, s ezért oly fontos az, hogy szövegét mindenekelőtt mint kompilációt elemezzük. Szegedy-Maszák a szövegválogatást továbbá önazonosság-keresésével hozza összefüggésbe: „Radnóti költészetének sajátos jellegét az adja, hogy miközben sorsa egyre inkább a zsidósághoz kapcsolta, költőként mind jobban azonosította magát a nyelvi és kulturális közösségként felfogott magyarsággal" (uo). Abban a mozzanatban tehát, hogy nem pusztán a Hachette-kiadás francia szövegét fordította le „bérmunkában", hanem fáradságos munkával összeolvasta a magyar fordítással, s Győry veretes nyelvét beleszőtte a maga szövegébe, Radnóti kései költészetének törekvéseire ismerhetünk rá. Éppen ezért fontos rámutatnunk, hogy az 1945 és 1990 között megjelent, valamint a legutóbbi kiadás szövege néhány helyen eltér a Cserépfalvi-féle kötettől. Az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője (az 1953-as kötet impresszuma szerint Kormos István) a helyesírás aktualizálásán túl is eszközölt ugyanis bizonyos módosításokat rajta. E változtatásokat kétszeresen is indokolt „delfinológiai" jellegűeknek nevezni, hiszen Radnóti Don Quijote kalandjait (és a forrásául szolgáló Filleau de Saint-Martin-féle a „delfinnek", azaz a Dauphin-nek ajánlott fordítás is) eleve gyermekfülek igényei szerint cenzúrázta, a szocialista könyvkiadás pedig olyas apró cenzori módosításokat ejtett meg rajta, amelyekhez hasonlókat Szörényi László Delfináriumában vett górcső alá.37 így például az „Isten" szó kezdő nagybetűjét több-kevesebb következetességgel lecserélték kisbetűre, és egyes fordulatok gyökeresebb átalakítására (vagy törlésére) is sor került. Sancho Panza felesége az útitársak első hazaérkeztekor például hálaadás helyett („No, az Úristen kegyes volt hozzánk" 1943, 108) csupán elégedettségének ad hangot („No, akkor jól van" 1953, 78). Máskor egy-egy fohász marad el: „Látom, uram, - felelte Sancho - és adja Isten, hogy nem a tulajdon sírunkhoz érjünk..." (1943, 114) „Látom, uram, - felelte Sancho - csak ne a tulajdon sírunkhoz érjünk..." (1953, 82); „Az Úristen segítsen minket" (1943, 45) „az ég segítsen minket" (1953, 36). Bár e módosítások nem tűnnek lényegesnek, mégis hamisítanak, amennyiben úgy láttatják, mintha a Cervantesnél, Saint-Martinnél és Győrynél is meglévő fordulatokat Radnóti törölte volna. Összefoglalás, következtetések Radnóti Don Quijote-átdolgozásának tanulságait összegezve azt mondhatjuk: kérdéseink és a felmerült problémák mindegyike a szerző pozíciójával függ össze. Annak ellenére, hogy az értelmezők - és az olvasók - hajlamosak Cervantes műveként tekinteni a szövegre, az sokkal inkább Radnóti műveként látszik működni, annak ellenére, hogy nem tudhatjuk biztosan, ő maga menynyire tekintette saját alkotásának. E tekintetben érdekes adalék, hogy Cserépfalvi 36 Szegedy-Maszák Mihály: „Radnóti Miklós és a Holocaust irodalma." In Uő: Irodalmi kánonok, Debrecen, Csokonai, 1998,181. 37 Vö. Szörényi László: Delfinarium: filológiai groteszkek. Miskolc, Felsőmagyarország Kiadó, 1998. 43
