Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Péter László: Tápé, öreg este
akkor neves festők tettek híressé, némiképpen eszményítetté. Éppen erre hívta föl a figyelmet Baróti: Tápé ábrázolásában többen a képzőművészetben és az irodalomban a csábító idilli festőiséget ragadták meg. „Néha még Juhász Gyula is, hogy azután legerőteljesebb verseiben, később majd a parasztélet elesettsége jelképének tegye meg a falu kopottas Krisztus-keresztjét és azt a tragikus-groteszk vonásokkal ábrázolt tápéi [tápail] lagzit, amely körül »a halál kaszál«."16 Azt nem értjük, miért pisla a jászol? Ha csak a pislákoló istállólámpának gondolattársításával nem magyarázzuk. Azaz a költészetben gyakori és hatásos jelzőcsere: nem a jászol hunyorog, pislog, hanem fölötte a lámpa. (József Attila költészetéből, Munkások című verséből legismertebb a példa: a tátott tőke sárga szája.) A városban, polgári körülmények között nevelkedett Radnóti számára különleges élmény lehetett belépni valamely tápai tehénistállóba a korán sötétedő decemberi estén. Nézni az elheverő, párát fújó teheneket, meleg párájukban röp- döső legyeket... A pisla egyébként hamarosan, egy év múlva újra előjött Radnóti tollán, ezúttal mint a parázs egyértelmű jelzője (Főtárgyalás). A strófa utolsó sorát értelme szerint át kell vinnünk a második versszakba: Most a híjjas ákácot kalapozza haloványan a holdfény, s nem csillagzik az ég! mert angyalaink magukra húzták a fekete takarókat, már hiába áll ki várni apját, anyját, csillagok nélkül nem nő nagyra ilyenkor a kicsi legény! Radnóti próbált néhány népnyelvi szóval a helyhez illő (Lukács György kedvelt szavával: adekvát) hangulatot teremteni.17 Ezeket mondta ő „a pesti dumákkal" keveredő réti szavainak (Huszonharmadik évem). Meglepően hamar, néhány hónap elmúltával már megfigyelte, elsajátította az akác tájnyelvi alakját; meglehet, hogy ebben segítette Juhász Gyula lírája: a szegedi költő - a Benkő László összeállította költői szótárának (1972) tanúsága szerint - 11 előfordulás közül ötben ezt használta. Hasonló a kácsák a már szeptember 16-án született Kiskácsa fürdik címében meg az október 12-én írott Zaj, estefelé című versében. (Erre szintén találhatott két példát is Juhász Gyula verseiben.) Az akác jelzője (híjas) ellenkezik a helyesírással, de a kiejtéssel (a magyarban két magánhangzó közt a mássalhangzó törvényszerűen megnyúlik) nem. Elsőre talán nem világos: miért híjas az akácfa? A levele hullott, kopasz téli fának látványa rögzült a költőben. Az állítmány (kalapozza) szintén magyarázatra szorul: a holdfény a fa tetejét világítja meg. Ez a szó is hamarosan visszatér a Férfinapló ban. Gyanús, hogy a csillagzik is hapax legomenon; ez is sikerült, közérthető. 16 Baróti: i. m. 168—169. 17 Vö. Nemes István: Radnóti Miklós költői nyelve. Bp., 1979. 132-138. /Irodalomtörténeti Füzetek 94./ — Sajtóhibából szerencselepény helyett szerecsenlepény áll (138). 27
