Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Molnár Zsuzsa: Modern magyar politikai eszmetörténet
Ennek, azaz az egy-egy korszak főbb gazdasági-politikai történéseinek rövid felvázolását érzem a kötet egészét nézve talán kevésbé egységesnek. Bizonyos helyeken (például 16. oldal - szokásjog) fontosnak tartja Takáts megismertetni olvasóit olyan eseményekkel, amelyek akár a gimnáziumi tananyag részei, máshol viszont olyan tudást mozgósítana, amelyekkel csak szakmabeli találkozhatott. Ha csak a gondosan válogatott primer irodalmat nézzük, hatalmas anyagot mozgat, mutat meg, hoz előtérbe. A legtöbb mű említés szintjén, csupán „címként" szerepelt eddig különböző történeti, esetleg irodalmi monográfiákban. A szekunder irodalom felsorolásakor pedig azt láthatjuk, hogy folyóiratcikkek (Aetas, Medvetánc, Világosság stb.) és tanulmánykötetek írásait használta elsősorban. Utalásai tehát ténylegesen használhatók és használandók az ismeretek további bővítése során, igazán hasznos bázist nyújtanak mindenki számára, bármilyen céllal kezdte is olvasni Takáts kötetét. Valószínűleg szándékolt a figyelem, hogy magyarul is hozzáférhető elméleti munkákból dolgozik, kiemelései mindenesetre - néhol csak egy-egy mondatnyi idézet - nem a legismertebb, legtöbbet hivatkozott részletek. A kötet legjobb részei, az általam leginkább kedvtelve forgatott oldalak, a politikusok arcképeinek, életpályájának megrajzolásai. A következő személyeket emeli ki Takáts: Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Szabó Ervin, Jászi Oszkár, Szekfű Gyula, Szabó Dezső, ők azok, akiknek neve fejezetcímekben is megjelenik, de pl. Eötvös Józsefről hasonlóan komoly, ha nem is fókuszált imázselemzést kaphatunk, ugyanez áll Bibóra, Németh Lászlóra, Lukács Györgyre is. Széchenyi kapcsán jegyzi meg, talán tanulságként elraktározható az a megfigyelése, hogy a politikai nézetváltoztatások legalább olyan könnyen kimutathatóak, mint valamiféle rendszerszerűség az írói pályán belül (32. oldal). A kötet elejére került, nagyon érdekesen tipizált politikai nyelvezetek vegyítése lehet az oka sok politikus esetében a leginkább kiérleltség hiányával magyarázott, ezért inkább nem is bolygatott ellentmondásoknak. Természetesen áttekinthetjük a kötetet úgy is, mely kulcsfogalmak vizsgálatát tartja fontosnak a három (plusz egy) eszmerendszer keretein belül. Itt nem találkozunk extrém esetekkel, a nemzet, az állam stb. klasszikus soron megyünk végig, de még ez sem teszi mechanikus leírássá a kötetet. Talán pont ezért nem érzi az olvasó sem a név-, sem a fogalommutató hiányát. Nagyon ösztönös vizsgálati módszernek tűnik a rivális elméletek ütköztetésének végigvezetése, annak ellenére alkalmazza ezt Takáts többször is, hogy célja éppen az átmenetek, a hasonlóságok, a merev elhatárolódásnak való ellenállás bemutatása. A „steril" ideológiák alkalmazása (erre jók a pályaképek, életművek értékelései) során derül ki, szinte hiábavaló címkézni - ahogy Takáts bizonyítja - kort, pártot(!), személyt. Kapunk egy nem általánosítható, mégis kiválóan használható értelmezési keretet, amelynek segítségével akár irodalmi művekre, akár politikai szózatokra lehetőségünk van más szemmel nézni. Ami első látásra ellentmondásosság, az talán gyakran inkább összetettség, az elkötelezettség az eszmék szintjén biztos, hogy nem jár együtt a kizárólagossággal. A Modern magyar politikai eszmetörténet nem feltétlenül az a kötet lesz, amelyet történészek, politológusok háttéranyagként fognak munkáikhoz használni, vagy diákok egzakt definíciókat találnak benne különböző fogalmakra, de semmihez sem hasonlítható betekintést nyújt minden egyes vizsgált, végigelemzett korszak gondolkodásába, belehelyezkedik az akkor alkotók gondolatvilágába, és ezzel egyedülálló. Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Osiris, Bp., 2007 125
