Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Bence Erika: Ondrok (Oravecz Imre: Ondrok gödre)
ez köztük - apja egyszerűbb lelki beállítottsága, belátóbb és rugalmasabb hozzáállása révén (honvédként megjárta a szabadságharc dicsőséges és vereséges hadszíntereit és bujdosók megpróbáltatásait élte; lényében sokkal több a kényszerű beletörődés tapasztalata mint fiáéban) - kisebb összeütközések mellett ment végbe. Alakjára (az elbeszélő leírja fizikailag is előnyös alkatát: ebben egy paraszt Adonisz küllemére ismerhetünk!) egyfajta mitikus fény vetül: a hatalmát féltő „Kronosz-apa" fallikus félelme. Ezért történik meg, hogy fiait kicsi korukban a rajongásig szereti, de amint felcseperednek - potenciális ellenféllé válnak -, eltaszítja őket magától, és az elrettentés legkülönbözőbb módszereit alkalmazza ellenükben; s ezért van - mert nem veszélyeztetik hatalmi helyzetét -, hogy lányaival (azonkívül persze, hogy a kor általános vélekedése értelmében nem veszi egészen emberszámba őket!) nincs különösebb konfliktusa, s akár szeretetteljesnek is mondható a köztük levő viszony. Személyében egyszerre működnek a hagyományos és a századvég új embertípusának törekvései: pl. a rendhez, tisztasághoz, szabályokhoz való túlzott ragaszkodása a régi rend védelmét célzó megnyilatkozások, míg bizonyos - nem is teljesen öntudatos - tettei (özvegyemberként kétszeresen is eltér a szokásrendtől: nem várja meg a gyászidő leteltét és újra hajadont vesz feleségül) és lázadásai (pl. az esperes úrral folytatott vitájában ellenszegül az égi igazságnak, mert holtan született, és ezért megkereszteletlen gyermeke az égi törvények értelmében mennyekből kitaszítottnak minősül) egy új világértés jelei. Az Árvái család nemzedéki konfliktusai mögött persze sokkal nagyobb társadalmi mozgások figyelhetők meg: a kollektív világértés és létforma alakzatait (mint pl. a nagycsaládrend- szer) az egyéni világkép, a modem ember törekvései váltják fel. Ifjabb János a megalázás útján történő betörés, fiainak feltétlen tekintélytisztelővé való nevelése révén igyekszik megingathatatlanná tenni pozícióját. Az elbeszélés történetalakító személyiséggé Istvánt avatja, de utalásos szinten, egy-egy mozzanat erejéig, a többi gyermekének sorsáról is értesülünk. János és György fiának eleve tragikusan rövid életet mér ki a végzet: Jánost tüdővész, Györgyöt véletlen baleset viszi gyerekként, illetve legényként a halálba. A fizikai-szellemi alávetettség (a „gödörbe taszítás" effektusa, amit akár mitikus vonásként is értelmezhetünk: pl. Uránosz is az alvilágba veti félelmetes utódait) szinte minden gyermekénél okoz valamilyen érzelmi vagy magatartásbeli deformációt. A letaszítottság legmélyebb bugyrait és fájdalmas magányát a beteg Jánoska járja- éli meg: élete utolsó nyara gyötrő kétségek és önkielégítések bűntudata közötti hánykódások között telik el: „Fájt neki, hogy itt kell hagynia ezt a világot, az anyját, a testvéreit, az állatokat, mindent. így már semminek sincs értelme, de talán nem is baj, hisz úgysem jó már neki semmi, kivéve... és ilyenkor mindig eszébe ötlött, hogy van még valami, amiben örömét leli, és éppen a teste ennek az örömnek a forrása, annak ellenére, hogy az beteg. Tiltott, szégyenletes dolog ugyan, az apja szerint önfertőzés és bűn is, de mindig meggyónja, mert semmiképp sem akar így, a lelkén ezzel a szennyfolttal az Úr színe elé kerülni az Utolsó ítélet napján." (204.) A vörös hajú/arcú, az érzelmi mellőzöttségét és lefojtottságát vadsággal, erőszakossággal kompenzáló György halálát áttételesen apja okozza: neki akar megfelelni, amikor favágás közben életkorához képest túl nehéz feladatra vállalkozik; agyonüti a kivágott fa. Nagyon súlyos belső, lelki-érzelmi ellentmondásokat tükröznek a szülők reakciói. Az apa, noha megrendíti fiai halála, egy jottányit sem változik, nem gondolja át korábbi cselekedeteit és magatartását. Egyrészt büszke Teréz „termékeny ölé"-xe, hogy számos fia született, ugyanakkor „hada" anyagi leromlását is a sok utódban látja, s egy-egy gyermeke halálában az „öröklési helyzet" javulását is konstatálja. Terézt a sokat szenvedett Jánoska halála mélyen megrázza, míg György halálában isteni gondviselést lát: „A szüleit is, de különösen az anyját, babonás félelemmel töltötte el ez a vörösség, olyannyira, hogy amikor meghalt, kissé meg is könnyebbült, mert úgy érezte, mintha valami hibát, tévedést igazított volna helyre az Úr azzal, hogy magához szólította." (360.) (Az „egészséges fiák" nemzése Rojtos Gallaiék világában is jelentőséggel bír. A verekedős Török-fivérek pl. messze földön híresek robusztus alkatukról, míg a kis termetű Gionok azért vesznek el nagydarab lányokat, hogy magas, erős fiaik legyenek - drabális lányaik születnek. Török Ádám a szép növésű, erős emberek kiveszésével hozza összefüggésbe a térségi XX. századi létkatasztrófákat.) Ondrok családi/érzelmi csődje a legtöbb szenvedést a legkiválóbb fizikai és intellektuális képességekkel rendelkező Istvánnak, a legidősebb fiúnak okozza, ugyanakkor ő az egyetlen, akinek sikerül „kimászni" Ondrok szellemi értelmű „gödré"-ből. A Kronosz-apa számára a „legveszélyesebb gyermek", ezért a legnagyobb akadályokat az ő egyéni boldogulása és szabadsága elé gördíti. A szeretetmegvonás és a fizikai fenyítés mellett megtagadja tőle a továbbtanulás lehetőségét, elbizonytalanítja fizikai képességeiben, megakadályozza elképzelései megvalósítását, letöri akaratát. Házas emberként is anyagi függőségben tartja, ugyanakkor megvonja tőle az önálló döntés szabadságát, még fiatal feleségére és boldogságára is féltékeny. „Az Árvái családban, a hadnak ebben az ágában csak egy vélemény, nézet, akarat létezett, és az az apjáé, Árvái Jánosé volt. Ami nem az ő agyában született, vagy 113
