Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Iványosi-Szabó Tibor: XVII. századi népművészeti motívumok Kecskeméten
maradt lapjának szögletébe. A kinyílt tulipánt idéző formákat figyelemre méltó biztonsággal és nagy rutinnal vetette papírra. Ez minden bizonnyal már akkor közkedvelt motívum lehetett, mivel a következő évi nyilvántartásban ehhez nagyon hasonló rajz lelhető fel. Nem valószínű, hogy azonos kéztől származik, mivel itt a vonások bizonytalanabbak, de e tollrajz is tisztán és határozottan megformált elemeket mutat be. Néhány oldallal odébb egy újabb, ezúttal egyszerűbb motívumot rögzítettek, amely a kivitelezés szintjét tekintve az utóbbi rajzzal mutat rokonságot. A legösszetettebb és kétségtelenül a legszebb rajzot egy évvel később, 1686-ban örökítették meg egy hasonló kötetben. Ez is tollrajz, amely azonban már nem egyetlen motívumot tartalmaz, hanem különféle elemeket. Ennek az a különleges értéke, hogy a jelentős számú motívum elhelyezését, azok kapcsolását és összetűzését is jól érzékelteti. Bár ilyen formában ez csak egyetlen „lelet", mégis képes felidézni, sőt dokumentálni ezen kor mestereinek rendkívüli igényességét és művészi összhangra való törekvését. Külön is érdemes felhívni a figyelmet arra, milyen könnyed a vonalvezetés és a részletek beillesztése. A meglepő biztonság nemcsak kiváló rajzkészség, hanem nagy gyakorlat eredménye lehet. Ezek alapján már a XVII. századi mezővárosainkban joggal beszélhetünk kiforrott és magas szintű népművészetről. Ki tudja, hogy Komáromi István szűcs számára mi volt a nagyobb büntetés: saját alkotását, a „míves" és élénk színekben pompázó díszeket eltávolítani a „mód nélkül való" cifra ködmönről, vagy néhány napot eltölteni a város börtönében. Még egy újabb virágmintákat megörökítő rajzot érdemes felidézni. Ezt minden bizonynyal ugyancsak az 1686. évi robotlajstromot vezető deák vetette papírra. Ezúttal nem egy üresen maradt oldalt, hanem a kötet hátsó borítójának belső lapját díszítette velük. Formájában, arányaiban szorosan kapcsolódik az előzőkhöz. A virágszál végéhez kapcsolt szív alak a korábban említett rajzokon is fellehető. Bár — az ugyancsak tollrajzon — több virágfej vehető ki, ezek kivitelezése és főként összetűzése lényegesen kezdetlegesebb a fellelhető legszebb kompozíciónál. Mégis közreadása azért célszerű, mivel a nagyon csekély mennyiségű emléknek nemcsak a számát, hanem bizonyító erejét is feltétlenül növeli. Természetesen az itt bemutatott töredékek önmagukban nem elegendőek sem e kor népművészetének megrajzolására, sem pedig a helyi sajátosságok pontos feltárására. Azt viszont feltétlenül elősegíthetik, hogy az egyes elemek és összetettebb motívumok fejődését, változását, vagy éppen következetes megőrzését a szakemberek nyomon kísérhessék. Még néhány hasonló töredék feltárása, közreadása után pedig nemcsak hiányérzetünk csökkenhet e területen, hanem legalább fölsejlik, valójában mit örökölhettünk a késő középkorból és a kora újkorból, milyen értékeink mentek veszendőbe, mivel lettünk szegényebbek. És talán sugallhatják azt is, hogy érdemes a régi levéltári anyagot nagy körültekintéssel tovább vallatni. (Az egyes rajzok lelőhelyei: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára IV. 1508/c 1662.178. IV. 1504/m 1685. 216. IV. 1504/m 1686. 77. IV. 1504/m 1686. 193. IV. 1504/m 1686. Hátsó borító belső oldala.) 108