Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Bobkowski, Andrzej - Pálfalvi Lajos: A nagy kozmopolák életrajza

információkat erről, mert Conrad kerülte ezt a témát, hallgatott róla. Még azt sem tudjuk, mit olvasott, miből tanult angolul. Csak sejthetjük a Lord Jimben olvasható egyik megjegyzésből, hogy Shakespeare-t mindenhová magával vitte. Azt hiszem, Conrad hallgatásában nem kevés magakelletés van.

Tengeri szolgálata során nyilván a basic Englishhez közeli angol nyelvvel volt dolga, ezért minden valószínűség szerint rögtön komoly nyelvtanulásba kezdett, és a marseille-i lövés után nagyon hamar úgy döntött, „angol lesz". Annál is inkább, mert két évvel ezután, már 1880 júniusában leteszi a másodtiszti vizsgát. Több mint két óra hosszat gyötri egy angol tiszt, de így is sikerrel jár.

Conrad 1885-ben kísérletezik először az angol prózával, amikor leveleket ír Spirydon Kliszewskinek, egy Angliában letelepedett lengyel emigráns fiának. Nagyon érdekesek a Baines könyvében idézett részletek. Egy politikai témájú passzus alapján joggal feltételezhetjük, hogy ez alapján senki sem merné az úgynevezett „haladó írók" közé sorolni, és ha Gustave Le Bon nem másfél-két évtizeddel később írta volna ugyanazt a szocializmusról, még azt hihetnénk, hogy Conrad Le Bon híve volt (Socialism must inevitably end in Caesarism - írja Conrad). E leveleiben olyan terveket is szövöget, hogy társul néhány emberrel, közösen vesznek egy hajót, önállósítja magát, és belevág a bálnavadászüzletbe. Világosan megírja, hogy nem a nagy haszon csábítja erre. - „Egyszerűen arra vágyom, hogy magamnak dolgozzam. Torkig vagyok a hajózással, belefáradtam, keveset keresek és még kevesebb tiszteletet kapok érte" (.. for a little money and less consideration). Azt hiszem, Baines nem értékeli jelentőségüknek megfelelően a levél e szavait, amikor azt a titkot próbálja megfejteni a későbbi fejezetekben, hogy miért cserélte föl Conrad a tengeri szolgálatot az írásra.

Bár valóban szerette a tengert, abban már nem vagyok biztos, hogy azt a fajta tengerészmunkát is szerette, amelyet választott magának. 1894 elején szállt partra Londonban az Adowa fedélzetéről. Ha valaki ajándékozott volna neki ekkor egy hajót, vagy adott volna annyi pénzt, amennyiből vehet magának, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Conrad komolyan elgondolkodott volna az írói pályán, még akkor sem, amikor megjelent az Almayer légvára, és jól fogadta a kritika. Azt sem tudhatjuk, milyen szerepet játszott afrikai útjában az a vágy, hogy a maga ura legyen. O maga nem tér ki erre, csak azt a szívhez szóló változatot adja meg, mely szerint már gyerekkora óta vonzza Afrika, különös tekintettel a földrész fehér foltjaira.

Bár végül már kapitány volt, Conrad továbbra is hivatalnok maradt. Mindennek ellenére megmaradt hivatalnoknak, tisztviselőnek, aki mindig függ valamiféle kenyéradóktól és főnököktől, akikről nyilván nem lehetett nagyon jó véleménnyel egy ilyen tehetség. Bármilyen nagy önállóságot is ad a kapitányi rang, a hivatalnoki pálya nem felelt meg az ambícióinak, méltóságérzetének és az önbecsülésének. Tengerészpályája kezdetén valójában megállás nélkül hisztériázik, sokáig vesztegel a szárazföldön, amerikai utazást tervez (önállósodni akar?), cserélgeti a hajókat, méghozzá rendszerint csak azért, mert úgy tartja a kedve, és nem tud kijönni a feljebbvalóival. Ez teljesen érthető. Conrad „úr" volt, és ebben van valami tipikusan lengyel, amit a külföldiek képtelenek megérteni, s amit ki nem állhatnak bennünk például az oroszok és a csehek. Nyilván komoly dózisokban kellett nyelnie a közönséges tahóságot a hajón és a kikötőkben.

Az is teljesen érthető, hogy Conrad habozott abban a pillanatban, amikor írásra cserélte a tengerjárást. Az írói hivatás tökéletesen megfelelt az „úri" igényeknek, de a józan ész azt súgta, hogy az eddig végzett munkája biztosítaná a létfenntartást. Ezért kezdetben, amikor kinyitja az irodalom ajtaját, rögtön vissza is fordul a küszöbről, és valamiféle „tisztességes" munka után néz. Amikor végül felülkerekedik az „úr", az írói pályát választja, nagy szenvedéllyel veti magát a munkába és remekműveket alkot. Harminchét éves. Sietnie kell. De odaér.

59