Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Pálfalvi Lajos: Egy costaguanai emigráns a nagy elődről
Pálfalvi Lajos Egy costaguanai emigráns a nagy elődről A lengyel emigráns irodalom bővelkedik különös sorsú nagy egyéniségekben és tehetségekben. Legkiemelkedőbb képviselői izgalmas párbeszédet folytattak a mickie- wiczi Nagy Emigráció hagyományával, a lengyel romantikával, ezt értékelték át a XX. századi történelmi tapasztalatok birtokában és a XX. századi világirodalom ismeretében. Összeegyeztethetetlennek látszó világok hatottak rájuk, időnként nemcsak arra törekedtek, hogy lerombolják a lengyelség elavult formáit, hanem az is megkísértette őket, hogy kiszakítsák műveiket a lengyel irodalom történetfilozófiai természetű allúziórendszeréből, amely Lengyelországon kívül mindenhol felfejthetetlen. Már csak azért is, mert Conradnak ez annak idején tökéletesen sikerült. Igaz, ez nyelvcserével együtt történt, így nemcsak az országból, hanem az irodalmából is távozott. Mit jelent Conrad a lengyeleknek? Mi került bele lengyelségéből az életművébe, amely az angol irodalmi kánonba tartozik? Van-e itt más is, mint az életrajzi okokkal oly könnyen magyarázható oroszellenesség? Egy felkészült zenekritikus könnyen azonosítja a szláv világból érkezett nagyságok műveiben található hazai motívumokat, de egy angol anyanyelvű irodalomtörténész mit sejthet meg az angol irodalmon kívüli mélyebb összefüggésekből? Egyáltalán érdemes-e ilyeneket keresni, vagy ez csak néhány lengyel mániája? Egy hazai kortárs pozitivista író, Eliza Orzeszkowa hazaárulónak nevezte Conradot, de a lengyel irodalom modernista fordulata hamarosan érvénytelenítette az esztétikai igénytelenséggel együttjáró utilitarista szemléletet, és megindult Conrad lengyelországi karrierje. Hamar hozzáférhetővé vált az életmű, kiváló fordításban. Néhány évtizeddel később, a második világháború idején a conradi hősök nagy tragikus erkölcsi konfliktusai érdekelték a legjobban a Honi Hadseregben harcoló nemzedéket és az olyan fiatal prózaírókat, mint Jerzy Andrzejewski. Lehet, hogy a lengyelek idővel a másik végletbe estek, és az elutasítás után a kisajátítással is megpróbálkoznak? Nagyjából itt tartott Conrad és Lengyelország párviadala, amikor színre lépett Andrzej Bobkowski (1913-1961), egy guatemalai lengyel emigráns író, aki Conradot választotta mesterének. Bobkowski Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen, nemrég jelent megfáz első novellája a Huszadik századi lengyel novellák (2007) antológiában, ezért nem maradhat el a bemutatása. 1913-ban született Bécsújhelyen, apja a helyi Terézia Akadémia professzora volt, néhány évvel később úgy kitüntette magát a bolsevikok ellen vívott függetlenségi háborúban, hogy tábornoki rangot kapott a Lengyel Hadseregben. Bobkowski rövid életének nagy részét Lengyelországon kívül, az elittől távol töltötte. Krakkóban érettségizett, majd elvégezte a varsói Kereskedelmi Főiskolát (1933-1936). Bár huszonkét éves korában jelent meg első írása, sosem tett kísérletet arra, hogy kivívja magának a XX. századi profi író státusát. Anarchista módon irtózott a szervezetekbe tömörülő, ösztöndíjakkal támogatott, ideológiailag befolyásolható írók kollektivizmusától. Mindig valamiféle gyakorlati tevékenységből tartotta fenn magát. 49
