Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült

Bekapcsoltuk a tévét. Részletre vettem, tízezer forintos havi részletekben fizetem.

* * *- Nem bánta meg? - kérdeztem Shirleyt.- Mit? - mosolygott rám ártatlanul a kanárisárga asszony.- Hát, hogy is mondjam, hogy követte a férjét.- Miért bántam volna meg? Megfogadtuk, hogy jóban-rosszban, nem igaz?

Visszaülünk a képernyő elé.- Tudtam már magyarul - mondja Béla. Itt voltunk mind a ketten.

Ideje volt felkeresni a rokonokat.

Lássuk: Szentgáli Kati Berlinben él. Most éppen hazalátogatott. Csomagolás közben érte Angéla hívása. Béla? - kérdezte. Ez valami tévedés. Tudtommal nincs a családban Béla nevű rokon. Hívjon fel később! - mondta. Utánanézek. Aztán: - Ne haragudjon, nem találtam. Volt egy Béla, de az már nem él. Meghalt még az első világháborúban.

Angéla elsírta magát:- De hát - zokogta -, az apám!- Sajnálom - mondták neki. A mi családunkban Geyza, Géza, Gábor, Gáspár, soroljam? Csupa G betűs férfi van.

A telefonkönyvben volt egy másik Szentgáli Kati, de ez Ausztráliába ment. O lett volna az egyetlen, aki angolul is tud.- Nézd - mondta nekem a berlini Kati apja -, minket már máskor is felkerestek ilyen Szentgáliak. Azt állították, hogy a családnak van egy másik, kuruc ága. Mi, akik Lipóttól kaptunk nemességet, szerintük labancok vagyunk.

Gábor már súlyos beteg volt, amikor meglátogattam:- Az a Béla, akiről a lányom beszélt - mondta -, nagybátyánk. Három fia volt, de már egyik sem él. Az első egy szegényházban halt meg, Bonyhádon, ha jól tudom. A második a von Szentgáli Mihály.- És a harmadik? - kérdeztem.- A harmadik az András! - lökte oda kelletlenül. Ez is úgy pusztult el, mint az apja. Csak ez már a második világháborúban.- Ne is kérdezz tovább - mondta a nagybeteg. Én senki másról nem tudok.

Elbúcsúztunk.- Az apám! - kiáltotta a Toronyőr. Szentgáli András! Itt áll a neve a papírjaimon!

így néztek ki ezek a dúsgazdag, befolyásos rokonok. Mindegy, én meg, ha már

belevágtam, úgy döntöttem, folytatom. Von Szentgáli Mihálynak még élt az özvegye a trópuson. Magdaléna néni rosszul hallott, sokáig nem értette, hogy mit akarok.- Könyvet ír? - kiabálta. - Minek? Ki olvas ma már könyveket?! Ja, az András! - kapott észbe egy idő után. A férjem öccse, igen. A Logodi utcában, velünk egy házban lakott.

A helyszínekre még az embereknél is jobban emlékszik, aki kiszakadt. Ez a kilencvenéves öregasszony pedig már több mint hatvan éve élt a trópuson.- Mit akar tudni róla? - jajdult fel a vonal végén a hang. Nem volt ő olyan jaj de érdekes!

46