Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi Menetoszlopból (versciklus)
27. Kuprin Párizsban, az Új hídon is, Szentpétervárt, Moszkvát látod. Összekeverednek benned, sírások, nők, kacagások. Ez a párizsi sikátor, moszkvai zugokat idéz, Az a féllábú nyomorék, Pétervárról, mióta néz? Az a parókás, karcsú dáma, a Nagy Színház páholyából szökött az opera elé, oroszul, franciául vádol? Mi történne, ha váratlanul döntenél s holnap hazamennél? Talán lágerbe hurcolnának, hiába (s kinek?) könyörögnél. Száműzött vagy. Időd lejárt. Francia égen orosz varjak járőröznek és károgásuk nem szűnik. Kísértőd hallgat. Mögötted jár, mint az árnyékod, követ szobákban, utcákon. Létezik-e még Oroszország? Vagy fikció? Ábránd? Rémálom? Kísértőd röhög. „Mit akarsz? Hetven múltál. Eleget éltél. Életed vad, iszonyú honvágy. Haza kell menni! Kitől félnél? Nem vehetnek el semmi mást, csupán a hulló életed!..." Állsz a Szajna parton, Arcod a Névában nézegeted.
