Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi Menetoszlopból (versciklus)

Élnek a végtelen jelenben Nem gondolkodnak örökléten Kioltottuk egyéniségük, lebegnek híg, áttetsző fényben.

24. Solohov

A parti füzes megremeg.

A bokrok erőtlen, reszkető, meztelen szüzek. Vetkőztető fényben

dideregnek. A dobogás, akár a folyó, árad.

Robogás, patkócsattogás veri szét a tájat.

Lovas kozákok érkeznek, megállónak a parton.

A napsugarak belevesznek árnyakba. Az alkony

puhán, hull rájuk, könnyedén. Elmosódik az arcuk.

Nincs menedék. Nincsen remény. Véget ér a harcuk.

Csattognak a závárzatok.

Dühödt hóhéraik, öldösik a kozákokat.

Torkolattűz vakít.

Találgathatjuk kik voltak? Vörösek? Fehérek?

Most temetetlen halottak, fejetlen énekelnek.

A győztesek megvetően árba rugdalják őket.

Tetemeik vad zúgóban várják az öröklétet.