Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Tornatermi évforduló
Podmaniczky Szilárd Tornatermi évforduló Nagyon vártam már ezt a napot, mert úgy nézett ki, hogy nem fog eljönni sose. Negyven év az rengeteg idő, akárhonnan is nézzük. Amikor húszéves házassági évfordulónk volt, a művházba mentünk ünnepelni, mert annyian összejöttek. Először fölírtam egy nevet a lapra, aztán a feleségem, utána én kettőt, vehettük elő a következő lapot. Úgyhogy asztalokból kiraktunk egy patkót a zenekari árok elé, aztán odahordták a húslevest, a bort, a szódát meg a sülteket. Nagy mulatság volt, tánccal. Másnap azt se tudtam, mit ünnepeltünk. A gatyám ott lógott a csillárról, az asszony meg meztelenül hasalt az asztalon. De akkor még fiatalok voltunk, heti három szexmenet, most már csak havi átlagban passziózgatunk. Amikor a negyvenedik évfordulót szerveztük, sokan mondták, hogy korai lesz ez még, mert az ötvenediket szokták. Csakhogy úgy fogy az idő, mint az ember, aztán az ötvenedikre elférnénk a kamrában is. Elkezdtük írni a neveket, egy lapot alig bírtunk megtölteni. Azt mondta az asszony, hogy úgy lenne igazságos, ha fölímánk a halottakat is, csak azoknak nem küldenénk meghívót, hanem piros ceruzával kihúznánk a listáról. Aztán amikor a malteros Dezsőhöz értünk, nem tudtunk mit csinálni. A Dezső derék kőműves volt, körülbelül olyan magas is, ő építette a házak hetvenhét százalékát, ha hozzászámoljuk azt is, amit lebontott. Olyan ember volt, aki kitalálta a másik gondolatát. Ott állt a küszöbön, mielőtt hívták volna. „Nem kéne egy kis cserép a disznóólra, lefagy a tökük. Nem jönne jól egy aláfalazás, kimaradt egy kis kátrány a sekrestyénél." Az meg aztán nem is csoda, hogy ővele építtették a nutriatelep helyére a kis bevásárlóközpontot. Ez volt az első igazán nagy megbízatása, úgyhogy le is esett rögtön a tetőről, a májusfával együtt. A külföldiek mindjárt megvizsgálták, mi okozta a balesetet. Amikor mutatták nekik a májusfát, azt mondták, nem ismernek ilyen épületgépészeti anyagot. Azt hitték, valami indián kultúra van a dologban, vagy mexikói, mert ahová a Dezső esett, valahogy rengeteg kukoricát találtak a homok alatt. Akkor elmagyarázta nekik az Emi néni, hogy ez ilyen régi szokás nálunk. Elkezdtek számolni. Kimutatták, hogy a májusfa a kilencven százalékos baleseti fokozatú kategóriába tartozik, vagyis a Dezső a májusfa áldozata. 11