Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Tornatermi évforduló
Nem halt meg, bár jobb lett volna neki, most is ott fekszik kómában. Hiába viszi neki a felesége a paprikás krumplit, azt mondják, csak oldott állapotú anyagot lehet neki az infúzióval beadni. Szegény felesége otthon a mixerrel megcsinálta az oldott állapotú paprikás krumplit, meg hogy ne szomjazzon a Dezső, belemixelt négy nagyfröccsöt is, aztán egy nejlonzacskóban bevitte a kórházba. Már a buszra se nagyon akarták fölengedni, mert ki volt írva, hogy undort keltő anyaggal nem lehet fölszállni. De aztán megesett rajta a sofőr szíve, mikor elképzelte, milyen lenne éveken át kómában feküdni egyetlen korty pálinka nélkül. A menetidőnél tíz perccel hamarabb értek a kórházhoz. A többiről hallgatok, mert nem adták be neki az oldatot. Még beöntésbe se. De ez csak rémtörténet, nem kell mindjárt megijedni. A lényeg az, hogy amikor a Dezsőhöz értünk, nem tudtunk mit kezdeni vele. Hogy most fölírjuk a listára, mint akit régen is meghívtunk, vagy ne. Vagy aztán húzzuk le, mert úgyse tud eljönni, mert közben mégse halott, mint akiket pirossal húztunk le. Egy óráig ült a feleségem a vécén, mire kitalálta, hogy húzzuk ki sárgával. A sárga úgyse nagyon látszik messziről, de azért mégiscsak ki van húzva. Egy híján negyvenegy név jött össze. Ennyi embernek sok a temető, akarom mondani a művház, fejenként többe kerül a bérleti díj, mint a vacsora. De hogy a fenébe tud az ember ilyen lehetetlen helyzetbe kerülni, mikor csak ünnepelni akar? Elrontja a szája ízét a probléma. Csak lézengtünk a kertben az asszonnyal, nem is szóltunk egymáshoz. Úgy metszettem a szőlőt, hogy némelyik két év múlva se hozott termést, a feleségem meg fölkapálta az ősszel elvetett dughagymát. A két hülye. Két olyan hülye voltunk, hogy arra nincs magyarázat. Hol kimentünk a kertbe, hol be a házba, mint akik alva járnak, de nem tudják, hogy fejezzék be. Két kerttel följebb lakik az Emi néni, már olyan öreg, hogy mire ősszel kiér a kertbe, az összes dió a zsebeibe potyog. Úgyhogy volt ideje megnézni, mit szob- rozunk odakint. Azt mondta, mint két gipszstukkó, olyanok vagytok, akik azt se tudják, merre induljanak. Athívtuk az Emit, három nap múlva meg is jött. A feleségem leültette, megmasszírozta a lábát, mert teljesen elgémberedett a sok járástól. Ráadta a zakómat, meg csinált neki egy jeges kávét, már ahogy itt szokták, nincs fölmelegítve. Emi szerint tisztára bolondok vagyunk, nem kell az ilyet máshol tartani, mint a tornateremben. A feleségem nagyon megörült, mert ő ötös volt tornából, én viszont tudtam, hogy az önkormányzat két hete kiadta rá a bontási engedélyt. Nem tudtam, mit mondjak, csak a körmeimet néztem, mintha fontos üzenetet várnék. Ugyanis az Emi néni volt régen a tornatanár. Ott mászatott minket kötélre, futtatott órákon át, mi meg, mint a lovak, összeestünk. Végül úgy döntöttem, megmondom neki. Emi néni, tudja, az a baj, hogy a tornateremre két hete kiadták a bontási engedélyt. Csak bámult maga elé, mint aki kocsival jött, de gyalog kell hazamennie. Ott bolyongott az emlékei mélyén, sőt, még annál is mélyebben. 12
