Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Szerdahelyi Zoltán: Az, hogy nyelvészkedünk, az egy magánügy (Vászolyi Erik ausztráliai magyar nyelvésszel Szerdahelyi Zoltán készített interjút)

- Minek köszönhető, hogy ezek a tekercsek ennyit utaztak? Mi késztette gazdájukat, Vászolyi Erik tanár urat, hogy elhagyja hazáját és ennyire hosszú utazásra vállalkozzon? Ha jól tudom, 1968-ban hagyta el Magyarországot, tehát nem az ismert emigrációs hullámok sodorták magukkal...- Igen, Vászolyi tanár úr 1968-ban, augusztusban, amikor a Varsói Szerződés legyőzhetetlen csapatai bevonultak Csehszlovákiába, akkor azt mondta, hogy: „Köszönöm szépen, ezt nem!" Egyértelműen ki kellett nyilvánítanom, hogy nem vagyok hajlandó egy olyan államban élni, amelyik a hiéna szerepét játssza egy tigris mellett (becézzük tigrisnek az oroszokat). Hogy a szovjetek bevonultak Prágába, önmagában megbocsáthatatlan, de ez még talán nem kötötte volna a talpam alá az útilaput. Ámde az, hogy velük együtt magyar csapatok is... Akárhogy nézem, a magyar honvédség segédcsapatokként részt vett ebben a gyalázatos és menthetetlen és megbocsáthatatlan akcióban. Ráadásul pontosan akkor, amikor az 1938-as bécsi döntés disznóságainak a harmincadik évfordulóját éltük. Szóval, Vászolyi tanár úr akkor fogta a - mivel, azt hiszem, nem is volt kalapja - motyóját (amibe belerakott több példányt az 1964-ben megjelent Zűrjén népmesék című kötetéből, valamint egy kupac fényképet, amit nem akart itthon hagyni a belügyes elvtársaknak) - és elment a fenébe!- Szeretném, ha megerősítené azt a gyanúmat, mely szerint lehetett, kellett, hogy legyen jócskán egyéb előzménye is ennek a súlyos döntésének. Önre ugyanis fiatal nyelvészként (külfóldi tanulmányutakkal, publikációkkal a háta mögött) ígéretes tudományos karrier várt idehaza is.- Várt volna, ha - túl a második zürjénföldi expedíción is - nem kísértett volna ennek a hazai karrierlehetőségnek éppen az ellenkezője. Az én életemet, közelebbről itthoni tudományos pályafutásomat ugyanis bizonyos, politikainak minősített ügyek megpecsételték. 1964-ben részese voltam Hajnóczy Péter hírhedt zászlótépéses ügyének, mint az azóta elhunyt író valamikori középiskolai tanára és barátja (az ex-tanítványom által leszakított zászlót elrejteni igyekezvén). Akkoriban aspirantúrám második évét húztam le. Nagy kegy volt, hogy ötvenhatos hertelenkedésemet nagylelkűen feledve, több év penitenciája után felvettek aspiránsnak. Mindezek után érthetően várták el tőlem, hogy befogom a szám és meghúzom magam, ha jót akarok. Ehelyett mi történt? A Hajnóczy-ügy másodfokú tárgyalása után - holott „csak" bírói figyelmeztetést kaptam - a periratokat annak rendje s módja szerint megküldték az MTA személyzeti osztályának, ahol automatikusan adtak egy fegyelmit (bár ez csaknem mellékes), majd az aspirantúra sikeres elvégzése után nagy ívben rúgtak ki a Magyar Tudományos Akadémiáról: szóba se jöhetett, hogy tudományos kutatói avagy oktatói állásban építsem a szocializmust, s mindezt Ortutay Gyula, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnöke személyesen vágta a képembe. Ezt követően döntöttem úgy, hogy mivel nékem otthon babér nem terem, legokosabb külföldre távoznom. Ehhez adta meg az utolsó lökést aztán dicstelen részvételünk a csehszlovákiai bevonulásban. A külföldre távozás pedig előbb Angliát, majd Ausztráliát jelentette.- Elnézést, ha kissé földhözragadt vagyok, de csak megkérdezem, hogy ezzel a rovott múlttal hogyan kapott egyáltalán útlevelet?- Hát igen, ez helytelen volt, elvtársak, az éberség teljes hiánya! Komolyra fordítva: jogos a kérdés, és nyilván volt olyan is „ott fönn", aki ezt így fölvetette. Ámde ne feledjük, hogy az 1964-es zászlótépéses ügy miatt sem rúgtak ki az aspirantúráról (megúsztam egy fegyelmivel). Egyet azonban ne tessék elfelejteni. Vászolyi elvtárs közismerten gyanús káder volt politikailag meg egy kicsit afféle bohémnek is számított, szakmailag viszont, ha tetszik, ha nem, jól teljesített, és ezen a szinten komoly támogatást is élvezett. A mai napig büszke vagyok arra, hogy szakmailag engem egy Pais Dezső, egy Kniezsa István, egy Németh Gyula, egy Hajdú Péter és Lőrincze Lajos támogatott! Vélhetőleg ennek köszön105