Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Szepes Erika: A hagymaember (Turczi István költészetének mélyrétegei)

(Nyomon követhetjük majd Turczi történelemépítő művének, a Deodatusnaíc különféle narráció-alakzatait, figyelhetünk a városteremtés aktusában rejlő univerzalitás és egyediség különös diszkrepanciájára.)

Pierre Nora fontos tétele szerint a személyes emlékezet átfordul történelemmé. Egyre mélyülő szakadék húzódik a hagyomány teljessége és a történelem mozaikdarabjai között. Az emlékezet valódi, eredeti, ősi közege a milieux de mémoire („az emlékezet közege"), amely rítusai révén tart kapcsolatot a múlttal. A milieux de mémoire elvesztése együtt jár a történelem térhódításával, ezért hozzák létre a lieux du mémoire („az emlékezet helyeit"), amelyek az emlékezés eredeti - mivel ezek maradványként éltek csupán tovább - közegét hivatottak pótolni, s ezáltal szolgálják az emlékezet fenntartását.

(A lieu de mémoire korszakára jellemzőnek mondja Nora, hogy a történelmi önreflexió és az emlékezet végződésének találkozási pontjánál születnek. Miközben eltűnőben van a személyesen megélt történelem, annak tárgyiasult formái kerülnek előtérbe és szaporodnak: a szótárak, történeti munkák, nemzeti jelképek, ünnepek, múzeumok és új könyvtárak nyílnak. Mindezeket nevezi Nora emlékhelyeknek, amelyek elveszik a helyet a valós emlékezet elől.) Turczi városépítésében a folyamat két irányban zajlik: a történelmi emlékeket alakítja személyes emlékezetté és viszont - a kettő így teljesíti ki a befejezettség érzetét.

Jan Assmann már egyenesen a kulturális emlékezet és a politikai identitás viszonyát vizsgálja. Téziseit a három nagy ókori kultúra elemzésével alapozza meg: Egyiptomot tekinti az államiság, Izraelt a vallás, Görögországot pedig a tudomány archetipikus helyének. Megalkotja a „hideg" és „forró" kultúrák ellentétpárját is, amennyiben azt állítja, hogy a „hideg kultúrák" emlékezetükben az ismétlődést tartják fontosnak. „Az emlékezetben tartott értelem itt a rendszeres visszatérésben [...] rejlik, a folytonosságban és a nem-szakadásban [...] a forró változatban viszont az egyszeri és különös, az alakváltás, a növekedés, vagy akár a züllés, hanyatlás, a romlás az, ami értelemmel és jelentőséggel bír, és méltó az emlékezésre." Gondolatmenete szerint az emlékezés mindig folyamatot ábrázol, csoportemlékek sokaságából építkezik, és jellemző rá az elfogultság is. A csoportemlékezet megkülönböztetése a társadalmi emlékezeten belül fontos mozzanatnak látszik, és jelenlétét fellelhetjük akár a Deodatusban, akár az Egy videováros elemeiben, vagy az Amerikai akcióban.

Assmann nagy művének bevezetőjében meghatározza az emlékezet külső dimenziójának területeit:

1. mimetikus emlékezet - cselekvések utánzásai

2. tárgyak emlékezete - a tárgyakban megőrzött ideálok „ közlése" az éppeni jelennel

3. a kollektív emlékezet tér - és időbeli kötöttsége - a közösség újra meg újra megalkotja múltját és ezen keresztül a jelen és a jövő tapasztalásait is tervezi.

Végül Assmann leszögezi, hogy a mindenkori hatalom és az emlékek egymás szövetségesei: „Az uralom visszatekintve legitimálja, előretekintve pedig megörökíti magát." A felejtés is kaphat hasonló funkciót, ha az uralmi rendszer diktatórikussá válik. Elnyomásban az ellenállás egyik lehetséges módja az emlékezet fenntartása.

Assmann teóriája szinte lavinát indított el; az elméletek egészen odáig jutottak, hogy felmerülhetett a kérdés egy Elfelejtett emlékezés című írásban (Karácsony 2000, 111-123.): miért és hogyan mosódott ki 1956 emléke a kollektív emlékezetből?

Egy közismert hazai filozófus egyenesen elméletet alakít az emlékezet nélküli társadalom fogalmáról. Kulturális emlékezetet - az assmanni értelemben - szerinte eddig csupán a vallás tudott létrehozni, és az állam erre csak abban az esetben volt képes, ha nemzeti, etnikai és/vagy vallási elemeket hívott segítségül. A modem társadalom viszont teljesen alkalmatlan erre: „...a modern időben a civil társadalmaknak vagy a bürgerliche Gesellschaftnak mint ilyennek nincs kulturális emlékezete. [...] A civil társadalom emlékezet nélkül is létezhet, simán működhet az érdekkonfliktusok és az együttműködés módozatai révén, rövid távú jövőorien100