Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Szepes Erika: A hagymaember (Turczi István költészetének mélyrétegei)
tó az emlékezet szárazföldjére. Az emlékezet nem más, mint a felejtés azon része, amely az emlékezés igazsága, a felidézett hagyomány, tehát a valódi lét felé vezet. Ágoston - a Szentháromság mintájára - a tudat hármasságát hirdette: 1. memoria 2. intelligentia, cogitatio (megértés, felfogás) 3. voluntas, providentia (akarat, előrelátás/bölcsesség). így az emberi megismerés szerkezete az isteni lényeg szerkezetével egy. És újfent egy olyan gondolat, amit napjainkban revelációként tálalnak: „Az elfeledett hagyományt visszatekintve ismerjük fel. A hagyományra ráébredő akarat, amely lényegét tekintve előrelátás, visszafelé figyel. Az ember az egyetlen lény, amelynek múltja mindig előtte jár. Azt felderíteni, hogy a mögöttünk semmibe tűnt, múlttá pusztuló élet miképpen kísérthet előttünk jövendőként, nem könnyű feladat." (Weinrich 2002, 43—49). Ugyancsak Weinrich megállapítása, hogy „A felejtés metaforái bizonyos tekintetben mindig az emlékezet metaforáihoz kapcsolódnak" (idézi Gyenge 2005/1.), és ugyanott utal arra is, hogy az ókori mnemotechnika egészében a felejtés ellenében hatott. Szemléleti különbségként szögezi le, hogy a kereszténység emlékezetvallás és a feledés csak a hittől való eltérésként, hiányként van jelen. „Az emlékezet az a hely, ahol Isten, megemlékezvén az emberekkel kötött szövetségről, a bűnösnél is szállást vett. Ott várakozik [...] arra a napra, amikor a bűnös végre megtér hozzá..." (Weinrich 2002, 27). Az ókori mnemotechnikának is felleli folytatását a középkorban: az ő olvasatában Dante hatalmas mnemotechnikai műként alkotta meg a Divina Commediát, az ókori retorikusok javaslatát követve, akik szerint a megőrzendő dolgokat egy szemléletes térbe/tájba kell beleképzelni, amelyeket beszéd közben a szónok körbejár. Weinrich szerint Dante ezt teszi, amikor különös helyekről vagy különös figurákról emlékezik meg. Dante művében a Purgatóriumban eltöltött szenvedések csak azáltal rövidülhetnek meg, ha valaki az élők közül imádkozik az ott tartózkodó bűnösökért. Dante ezáltal állít emléket a túlvilágiakról az élők számára, vagyis a felejtés ellen harcol. „Ebben az értelemben Dante Divina Commediáját teljes egészében az emlékezet műalkotásának tekinthetjük." (Weinrich 2002, 52). A felvilágosodás filozófiája szerint nem törvényszerű, hogy a non-emlékezet egyenlő legyen a felejtéssel. A 19. századtól a pszichológiától megtermékenyült irodalomelmélet olykor talán túl fájón is hatol be in infimis cordis („a szívünk legmélyére", vegyük kölcsön e szép fordulatot Rákóczi Ferenctől, aki emlékező művében, a Confessiókban gyakran használja). Freud azóta sokszor bírált, tagadott, meghaladott nézetei ellenére olykor olyan kijelentésekkel lep meg, amelyeknél találóbbakat ma sem igen tudunk: „az analizált kénytelen az elfőj tottat jelen élményként megismételni, ahelyett, hogy [...] a múlt egy részeként emlékezetébe idézné." (Freud 1991, 30). Vajon miért ismétli meg műveiben Turczi elmúlt szerelmeit? „A Nő mint olyan / (amolyan) I számomra sosem létezett, / csak nők voltak, / vágyaim tegnapi lámpagyújtogatói." - akik közül kiemelt hely illeti Venus Vulgivagát, s a róla szóló „hosszúvers" önkínzó-boldog, múltba temetett, onnan versbe teremtett élményét? Mert emlékezik: „Álmomban / sem reméltem volna, / hogy visszajön megint. II Elmozdult az idő." Igen: az idő emlékből jelenbe váltott. Weinrich Freudról: „A freudi módszer tehát leegyszerűsítve az alábbi képlettel írható le: az önkéntelen és patogén emlékezettől mély és tartós felejtés útján [t. i. eljutni, Sz. E.] az akaratlagos és egészséges emlékezetig, amely [...] az egészségre ártalmatlan megbékélt emlékezetté fejlődhet tovább. ” (Weinrich 2002, 220.). Az alkotás - alapjában egészséges lelkialkat esetén - helyettesítheti a freudi analízist. Turczi újraéli a feledésbe merültet kínjaival és gyönyörével együtt, újrateremti-jelenné teszi a maga hordozta-válogatta emlékképekből az élményt, és a teremtés ereje által megsegítve megszüli az „egészségre ártalmatlan, megbékélt emlékezetet". A Ricoeur iskolateremtő művének címéből elhíresült hármas: Emlékezet - felejtés - történelem is kapcsolódik a pszichológiához, de felmutatja az onnan megszabaduló, a józan 98
