Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Sümegi György: Szalay Lajos műveinek a világa

Adj jobbat! - »Atyuska árvái« - megvolt a 100 pengő!" Az említett eset Farkasra és Szalayra is jellemző, ugyanakkor érdekes adalék, hogy az Orosz tea feliratú, tenyérnyi címlaptervet (azért ezt is megtervezte Szalay) évtizedekig hordozták magukkal Szalayék - országról országra, műteremről műteremre, míg végül 1988-ban hazakerült. Ugyanígy több, csupán vázlatban rekedt könyvtábla-terv (pl. József Attila Összes versei; Schalon Asch: Moszkva stb.) és nagyívű munka maradt el a Farkas-Szalay együttműködésben a háború közbejötté miatt.

Szalay mindig egyöntetűen szemlélte műveit, azonos értéket tételezve rajznak és illusztrációnak. Nemhogy nem különíti el őket sohasem, hanem szabadon vegyíti azokat. Kállai Ernő az 1945-ös rajzkönyv bevezetőjében szintén nem különíti el, nem zárja ki a rajzok közül az illusztrációkat: „Szalay Lajos művei között sok a világirodalom régi és modern remekeitől sugallt illusztráció. Ám ezek a rajzok is művészileg szabadon, önértelműen jelenítik a bennük rejlő emberi élményt. Eszünkbe sem jut, hogy szövegszerűen fogalmazható, tartalmi utalást kívánjunk melléjük."

A rajz akkor is autonóm mű, ha történetesen illusztrációként, szövegkörnyezetben jelenik meg. A direkten vagy csupán latens módon, de az egész 20. századi művészettörténetben újra föl-fölmerülő vitába gyakran maguk az illusztráltak, az írók is beleszólnak. így Szabó Lőrinc a Szalayval közös könyvük75 76 előszavában: „A rajzok, melyeket az én költeményeimhez készített, önálló munkák. [...] Általában [...] inkább független változatok egy-egy közös témáról, egy-egy közös élményről; néha mindössze a hangulati alapot kívánják körvonalazni; sőt csak egy-egy motívumot ragadnak ki és nagyítanak fel. Mindenesetre az összhang, az igazság és a megértés vágya sóvárog mozdulataikból. [...] Van köztük nem egy, melyet valódi illusztrációnak is elfogadnék; ilyen egészen közeli találkozásnak érzem pl. a Gépek és A szörnyeteg városa grafikus parafrázisát."

Az idézett vélemények és gyorsan fixálódó meggyőződése Szalayt már a pályája első évtizedében eljuttatta addig, hogy nem tett különbséget rajz és illusztráció között. Vagyis: az önálló rajzkönyveiben azonos értékűen jelennek meg a köteteket szervesen építő illusztrációk is. Az alkotói attitűd hamar kikristályosodott, az önmaga iránti elvárással együtt: „a rajz ne leírás legyen, hanem a látványban velem együtt résztvevő drámai cselekvés"76 így válik lehetségessé, hogy a feladatnak, az illusztrálandó textusnak megfelelni akarván válogat a meglévő rajzokból, s persze szükség esetén újakat is készít.

Azért is érezhetjük jogosultnak az alkotó ilyesfajta hozzáállását, mert művészete vallomásos, lírai karakterű, s az alkotói/rajzolói megnyilatkozás intenzitása/ közvetlensége már-már az önmegszólító líra, a vallomás-versek édestestvérei: kép-versek, vers-képek. Szalay meghatározása szerint: „A grafika szó többféle fordítása lehetővé teszi ezt a nem szabatos, de egyébként kifejező meghatározást: képíró. Mert a görögben a szó írást és rajzolást is jelent. És nekem az volt az érzésem sokszor, hogy valóban: ezeket a rajzokat inkább írom, mint rajzolom. De mondom, ezt megengedi nekem az a pongyolaság, amivel a fordítást kezeltük mindig a magyarban. A képírás tehát jó lenne, csakhogy én nem képeket írok, az a baj, hanem vizuális formába öntött verseket

75 Szabó Lőrinc - Szalay Lajos: Tizenkét vers tizenkét rajz, Bp. 1943.

76 Művészet, 1980. szeptember.