Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Sümegi György: Szalay Lajos műveinek a világa

Rajzai együttese élesen és megválaszolást provokálón vetheti fel a rajzoló és illusztrátor, rajz és/vagy illusztráció - tágabb értelemben a rajz és irodalom, kép és textus egy életműbe foglalt viszonylatrendszerét, egyéni karakterisztikumának kérdését. Fölveti azt is, hogy milyen határai/korlátai lehetnek az illusztrációnak. Az ellentétes póluson az is felmerülhet, lehet-e a rajznak szöveget helyettesíteni képes kifejező/megjelenítő ereje. Szalay egyik sorozatával ezt a provokatív tételt is megfogalmazta.

Szalaynak magának is ambivalens a viszonya az illusztrációhoz, mármint annak lekicsinylőén emlegetett formájához. Ugyanis önmagában kérdéses a dolog, mivel ha megrendelésre, szöveghez készül a grafika - akkor már eleve kezelhető a született kép alkalmazottnak, egy más szellemiségű alkotótól származó textus kiszolgálójának. Szolgáló rajz az illusztráció, ha betű- és figurahíven igyekszik a szöveghez tapadni. Ha csak a történet fordulópontjait és kulcsfiguráit vetíti elénk (a könyvnyomtatás kezdetétől, sőt a kódexek korától ismert szerepkör ez) - s nem emelkedik a kép a szöveg mellé, netán fölé -, akkor megmarad az illusztrált-illusztráló alárendelt viszonya.

Ha magának a rajzolónak, illusztrátornak is vannak szellemi indíttatású, és az adott szöveghez is társítható képírói elképzelései, akkor magas szintű alkotói egyensúly teremtődik irodalmi mű és rajz kontextusában. Még akkor is, ha a rajzoló késői utód, nem kortársa valóságosan az írónak s az irodalmi anyagnak, a mű maga mégis mély visszhangot kelthet a rajzolóban. Ezáltal képesek az írottak mélyrétegeiből releváns elemeket megvilágítani, fölidézni. Szalay így fogalmazott: „Volt itt egy óriási tévedés, nem is tévedés, olcsó skatulyázás: illusztrátornak akartak elkönyvelni. Én akkor nagyon szomorúnak találtam, hogy nem vagyok illusztrátor, nem azért, mert az kvalitáshiány lenne, hanem azért, mert az illusztráció megköveteli azt, hogy az ember több rajzon keresztül ugyanazt a »hangot« vigye végig. Erre én képtelen voltam. Elég ehhez megnézni a legkedvesebb munkámat, a Genezist, ahol az ugyanarról a szövegről rajzolt, úgynevezett illusztrációk között nincsen kettő egyforma. Hogy nekem minden rajz egyedileg akkor keletkezik témájában is, amikor hozzáfogok, az olyan érdemem, amely az illusztrátorságban rossz elem. Szóval, gyenge illusztrátor az, aki nem tudja a figuráit állandóan ugyanazon a nívón végigvinni. [...] Egyszer sikerült ilyesmi, az Egerek és embereknél, ahol azt a két amerikai pacákot végig tudtam vezetni a 14-15 rajzon keresztül egyformán, de ez, azt hiszem, azért volt, mert a regény vitalitása nagyon megütött engem."

Szalay nemcsak az illusztrátori, de a rajzolói pályáját is lapoknak, folyóiratoknak beküldött rajzokkal, elbeszélések illusztrálásával kezdte (Tükör, Híd, Budapest, Új Idők). Igazán elmélyült munkatársi viszonyba került a Singer és Wolfner Kiadó Párizsból hazatért, kiváló festő és rajzoló, műpártoló vezetőjével, Farkas Istvánnal (Farkas édesapja, Wolfner József volt a magyar művészettörténetben az első olyan műpártoló, aki állandó havi anyagi juttatással támogatott művészeket - Mednyánszky László, Nagy István).

Farkas István a kiadói műhelymunkába is bevonta a rajzolót: „Aztán jött a szerencsés állapot, amikor 41-ben, könyvem után megkeresett Farkas István [...], (aki) tehát felfedezett: leggyönyörűbb ajánlata, hogy fizet havi 100 pengőt, amit könyvtáblában, rajzban számolunk majd el. Egyszer megláttam egy címet: »Orosz tea« - ez rossz!

66