Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Sümegi György: Szalay Lajos műveinek a világa

nem merte csinálni. "36 Csak tapogatózhatunk termékeny bizonytalanságban tartva önmagunkat s az érdeklődő olvasót is a tanulmányok megszakításának indokait kutatva. Fogadjuk el tényként, hogy negyedéves művésznövendékként az 1935/36-os tanévre iratkozott be. De a pauzában - a katonaság mellett - sem tétlenül teltek a napjai. „1933-34-ben egy óriási, több mint hetven figurát ábrázoló képet festettem Nagyatádi Szabó István kápolnai gyűléséről. Mivel a résztvevők nagy része még élt akkor, tekintet nélkül az elmúlt évekre, természet után festettem őket, helyesebben természet után készült szénrajzok alapján. Sajnos, a kép miatt per indult, amit elvesztettem, és keservemben szétvagdaltam a képet, és megutáltam minden, személyre utaló munkát." Másutt még hozzáteszi ezt is a történethez: „Ezt (mármint a sokfigurás festményt - szerk.) megbeszélés alapján csináltam - az unokahúgom férje volt a falu bírója -, aztán megbukott Nagyatádi, de a kép három portré híján elkészült. Festettem még a falunak szentképet ajándékba" - teszi hozzá mintegy lezárásul a tamabodi kép történetéhez. Bizonyosan ez a hosszú és gondos tanulmányokat, ülés után szénrajzportrék elkészítését igénylő, végül is hiábavalónak bizonyuló munka elfordította őt a konkrét arcok megfogalmazásának az igényétől. Mert megrögzített figurái ezentúl egyre kevésbé egyedi és egyéni karakterűek, a valakiségük helyett a milyenségük, a valamilyenségük megmutatása lesz egyre fontosabb. Ilyen irányú szemléletmódosulásának legfontosabb művészeti dokumentuma lett az 1941-es rajzkönyve, amelyben „a rajzok még valakik, és ha fejből is készültek, magukon viselték a személyiség egyszer előfordulásának a jeleit".37

A főiskolára visszatérő Szalay mintha minden korábbinál nagyobb elánnal és összeszedettséggel vetette volna magát a munkába. A tamabodi keserű tapasztalat ugyanúgy erre sarkallhatta, mint általános és perszonális helyzete, állapota: a pénztelenség, a folyamatos éhezés vagy elégtelen táplálkozás, az otthoni/családi (anyagi) segítség elmaradása. És hiányozhatott a biztató szó, a művészetében hinni tudók lelki támogatása. Magányérzete s a magányosságnak mint életbeli alapállapot elfogadásának a kizárólagossága ezidőtt erősödött meg benne. Mindezt persze egyenes úton táplálta benne a gyerekkori, tamabodi egyedül- hagyottsága, ami hamar védekező önállóságot fejlesztett ki nála. Az életkörülményei nem javultak látványosan, sőt az ösztöndíja is kevesebb lett,38 ám mintha nagyobb munkatempóra kapcsolt volna.

A Hóman Bálint miniszter alapította Székely Bertalan-díjat - a beadott közel száz pályamunkából (300 pengőt) - elsőként Szalay nyerte. „4 pályatervében, s ezek között főként az »angyali figyelmeztetés« szemléletének bevonásával komponált, s a bírá36 Szalay Végtelen 1987. 90. Lehet, hogy Szalay évtizedek múltán rosszul emlékezett. Sallai Imre és Fürst Sándor, s nem Schönherz Zoltán kivégzése után röpcédulázhatott, vagyis: 1932-ben (és nem 1942-ben). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészkatasztere kérdőíve kérdéseire 1940 körül így válaszolt Szalay: „6. Iskolai végzettség: gimnáziumi érettségi. 7. Szakiskolai végzettség: Képzőművészeti Főiskola 7 érvényes és 3 érvénytelen félév". MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, MKCS- C-I-57/1305-1-3.

37 Mindegyik idézet: Szalay-László 2003. 491.

38 Az 1927. évi XIV. te. alapján a közszolgálati alkalmazottak gyermekei részére létesített ösztöndíjak helyett a 28.938/1935. IV. V. K. M. számú rendelettel biztosított 1800 pengőből 100 pengőt kapott - többek között - Szalay Lajos IV. és művésznövendék. Az O. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1936—1937. Szerk.: dr. Ferenczy József. Bp. 1936.

54