Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)
Ők rézzel színezték valahogy ezeket a nagyításokat. Én sose próbáltam, de a könyvben megvan a leírásuk. Nagyon szépek voltak. Vésztőn voltunk körülbelül az első háború végéig, aztán Sarkadra költöztünk át, ott jártunk iskolába. Az új sarkadi műtermünk már nem ment olyan jól, mit az előző. Mint fiatal fényképező legénynek, nekem kellett kerékpáron járnom a környező falvakat, portrékat fényképezni. A 13x18-as állványos gépet fölcsomagoltam, betettem három lemezt a kazettákba, és mentem. Örültem, ha egy vasárnap ezt a hármat föl tudtam dolgozni. Higgyék el, így volt. Édesapám fényképezett, ameddig csak látott. Utána a nagyobbik húgom következett mint fényképész. Ő is még jó pár évig dolgozott a műteremben, Bihari Katalin néven. Bérei László édesapjának halotti cédulája: Mélységes bánatunkban, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, Buzi László, aki a Nagybányai Festőakadémia nyilvántartott tagja, meghalt életének 75., házasságának 48. évében. Felejthetetlen halottunkat 1956. február 23-án, délután két órakor a sarkadi református templomban tartandó ima után a kőrösháti temetőben fogjuk sírba helyezni. Sarkad, 1956. február 21-én özvegy Buzi Lászlóné Makkai Erzsébet, gyermekei: László, Barnabás, Zoltán, Katalin és Erzsébet, menyei, vejei és unokái. Brunhuber udvari és kamarai fényképész Budapesten, a Baross utca 61-ben lévő műterem először Schmidt Edéé volt, azután Schmidt Ede utóda, Brunhuber néven működött, végül Brunhuber Béla udvari és kamarai fényképész állt a cégtáblán, mert oda nősült be, elvéve Schmidt Ede lányát. A Brunhuber-műterem a VIII. kerületi elöljáróság és a Postapalota mellett volt. Az egyemeletes épület egyik része Brunhuber Béla sógoráé volt, aki kalaposként működött, a másik része, a műterem pedig az övé volt. Az udvarról, hátulról is volt bejárat. Lépcsőn kellett felmenni hozzá. Ügyes, jó minőségű, de szolid, keményfa kirakata volt az utca felé, vitrinnek lehet mondani. Három vagy négy. Nagyon közel volt a Kőrúthoz, de már lebontották azt az épületet, pedig kár érte, egy olyan régi-régi műterem volt, annak is építették eredetileg. Jól bevezetett, patinás műterem, nappali világítással. Megvolt ott szépen az öltöző, a munkaszoba, a laboráló sötétkamra-helyiség, és nagyon szép nappali világítás a felvételi teremben. Volt külön negatívlaboratórium, külön pozitív, a padláson volt egy nagyon nagy, sorszámozott lemezraktár, akkor már 40 ezernél tartottunk. Külön volt egy kis másolóhelyiség. Lépcsőn kellett felmenni a fogadóba. Amikor a fényképezkedni vágyó személy bement az ajtón, előkelő, szép helyre jutott, avval szemben nyílt a lépcsőház, ami a műterembe, az első emeletre vezetett. Ahogy a vendég belépett, jobb oldalán egy nagy üvegfalnál volt a fogadó kisasszony. Ott beszéltek meg mindent. Beljebb volt a Brunhuber lakása, utcai szoba és egyéb más létesítmények, amire szükség volt. Miután megbeszélte a kisasszony a kuncsafttal a részleteket, a helyi telefonnal fölszólt a dolgozószobába, hogy kéri a fölvételt fogadni. Akkor a soros tanulólány általában lement, és felkísérte a megrendelőt. Nagyon szolid, szigorú szellem és légkör volt az egész műteremben. Az emeleten volt egy nagyon szép nagy öltöző, osztott, férfire, egy ablak a férfire, másik ablak a nőire, azután külön előtér, ott a vendég rendbe szedte magát, és onnan tudott bemenni a műterembe. Nézd, a vastag albumokban - itt vannak valahol - nagyon szép, átgondolt képek sorakoznak. Én 1930 májusában a Nemzetközi Vásárra mentem fel Budapestre, retúrjeggyel. Szegény pénzű gyerek voltam. Jelentkeztem Brunhubemél. Nem tudom, miért, mert 90
