Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kiss Gy. Csaba: Dunapataj a történelem fókuszában
gyerekekbe, ott nem okozott olyan nagy gondot, hogy a későbbi időben, amikor volt egy politikai váltás, a megélt történelem váljék megírt történelemmé az emberben. Tőkéczki László:- A probléma az, hogy a XX. századi magyar megírt történelem hihetetlen módon szegényedett, illetve kopott ki a magyar köztudatból. Mi a 90-es évek elején a tanszéken is tapasztaltuk - én személy szerint néhány esetben utánamentem a dolognak -, hogy éppen a legjobban, leggondosabban nevelt gyerekek olyan családokból jöttek, ahol a szülők törődtek a gyermekükkel, például 1956-ról azok tudtak viszonylag a legkevesebbet. Ugyanis a szülők önvédelemből, a gyerek védelme érdekében egy csomó dolgot nem mondtak el, hogy ne legyen baj belőle. Éppen az olyan családokban tudtak a gyerekek többet, ahol a szülők ezt nem gondolták végig, úgy gondolták, hogy nem érdekes, mondták szabadon. Ez nagyon érdekes dolog, hogy éppen olyan esetekben nagy a történelmi emlékvesztés, ahol adott esetben éppen a gyermek, a család meg az önvédelem jegyében egy csomó dolgot nem mondtak el. Szakály Sándor:- Nagyon lényeges kérdés az is, hogy milyen közösségből - most a közösségen értem mekkora településről jött. Én egy kis faluban születtem, és töltöttem a gyerekkoromat, ott nem hallottam soha 1956-tal kapcsolatban más kifejezést, mint a forradalom. Tehát egy 800 lakosú faluban mindenki tudta, még adott esetben a tanácselnök és a párttitkár is, lehet, hogy amikor volt egy ünnepi beszéd, ami nem volt akkor jellemző, nem ezt mondták volna, de az emberek egymás között nem használtak rá más kifejezést, mert azt természetesnek tartották. Kiss Gy. Csaba:- Köszönöm szépen, egy rövid megjegyzést engedjenek meg nekem. Foglalkozási ártalmam, hogy mindig Lengyelország jut eszembe összehasonlításképpen. Valójában Lengyelországban soha nem sikerült ezt a folyamatot megszüntetni, ott mindig tudták, hogy Katynban a szovjet NKVD végeztette ki a lengyel tiszteket. Azt hiszem, hogy mindannyiunknak, akik történeti emlékezettel foglalkozunk ma Magyarországon, elemi és egyik legfontosabb kötelességünk, hogy ezt az emlékezetvesztést, amiről a kollégák beszéltek, ennek az okait, a mechanizmusait föltárjuk; mert tetszik, nem tetszik, talán Dunapatajon is már elmondták a nyilvánosság előtt, hogy a Kádár-rendszer volt az egyik leghatékonyabb a kommunista országok között a történelmi tudatnak a pusztításában. Pedagógus kollégák emlékeznek, hogy történelemből nem volt kötelező az érettségi például, és miután a beszélgetésnek a vége felé közeledünk, engedjenek meg néhány befejező megjegyzést. Tegnap is kérdeztem a Duna Televízióban Romsics Ignácot, nem sikerült igazából erre válaszolni, nagyon kevés volt az idő, hogy vajon annak mi az oka, hogy éppen Dunapataj volt a szikra, Dunapataj volt ennek a parasztháborúnak, népfölkelésnek, parasztlázadásnak a kiindulópontja. Romsics Ignác a 82-es könyvében is ezért hivatkozik kulturális, politikai kulturális hagyományokra. Itt az egyik magyarázat nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a Duna menti birtokos, maga ura, református hagyományú közsé85
