Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Kiss Gy. Csaba: Dunapataj a történelem fókuszában

dolgokról írni vagy beszélni, mert ez esetleg szégyenfoltnak tűnik a vörös múlton, akkor nyilvánvaló, még kevésbé lehet írni arról, hogy mi történt, hogy ezzel a 19-es tanácsköztársasági vagy kommünkísérlettel több ezren, több tízezren, netán százezren fordultak szembe, ha nem is úgy, mint adott esetben Dunapatajon, ahol mindenki kaszára-kapára és egyébre kapott. Azért az is kiderült azoknak a kutatásaiból, akik vizsgálták a helyi eseményeket és a környéket, hogy itt nem jól felszerelt ezrek álltak szembe az ide jövő vöröskatonákkal vagy vörösőrökkel. Hanem azzal a helyi lehetőséggel bírva, lőfegyverek mellett minden mással - bocsánat a kifejezésért, de egykoron, ahogy mondani szokták: Dózsa parasztjai, miből lehet fegyvert készíteni -, a másik dolog pedig az, hogy 1919 a magyar történetírásban még akkor sem kapta meg - idézőjelben mondom - a „méltó helyét", amikor azt gondolták, mert mondjuk kiderült az 50-es években, hogy a salgótarjáni hőssé lett Rákosi Mátyás mégsem volt akkora hős, és mégsem ő vezette csak a Tanácsköztársaságot. Kiderült, hogy azok, akik fölkerülhettek arra a bizonyos piedesztálra, azoknak egy része épp a Szovjetunióban lelte halálát, és kiderült, hogy a kommün vezetőinek döntő többségét nem Horthyék és a fehérterror pusztította el, hanem Sztálin és a vörösterror. Ez is egy sajátos ellentmondás. Ez a sajátos helyzet azt jelentette, hogy 1919 egyszer pozitív volt az értékelésben, egyszer nem. De azt is hozzá kell tenni, hogy például a Magyarország hadtörténetéről készült kétkötetes munka, mint minden történeti összefoglaló munka, általában közeledve a XX. század végéhez egyre inkább a hozzánk közel eső időszakoknak ad nagyobb teret, és a honfoglalás jóval kisebb terjedelmet kap egy ilyen munkában. 1919 130 napja nagyobb terjedelmet kapott, plusz a spanyolországi önkéntesek harca 1936 és 1939 között, mint az egész két világháború közötti korszak. 25 év meg 133 nap között jelentős különbség van, és én azt hiszem, hogy 80 évvel az események után is érdemes lenne - ha szabad így mondani - 1919 történetét szakszerűen megírni. Nekem van egy olyan véleményem, és ezzel lehet egyetérteni vagy nem, hogy a mi múltunk a számunkra kedvező vagy általunk elítélt elemeivel együtt is a miénk, ezt vállalni kell. Mi sem ma, sem korábban, sem későbben nem voltunk abban a helyzetben, mint a két Németország 1949 és 1989 vagy 1990 között, hogy minden jó Kelet-Németországban zajlott le, és minden negatív Nyugat-Németországban. Tehát nekünk az egészet kell együtt vállalni, és nagyon jó lenne, ha 1919-cel is egyre többen foglalkoznának, és próbálnák meg bemutatni, hogy valóban miért jött létre ez a diktatúra, mi hozta létre, milyen támogatottsága volt. Azt hiszem, a támogatottsága - éppen itt, és a Dunapataj környéki események is azt mondják - nem volt nagy. Gyakorlatilag egy bizonyos erő tette lehetővé egyáltalán, hogy ez működjön, és ha alaposan megnéznénk, főleg a kisebb településeken, a történteket, akkor kiderülne, hogy a vörösőr korábban csendőr volt, a direktórium elnöke korábban jegyző volt, és kényszerű dolog volt számára, és az volt az első lépése, amikor tehette, hogy akit a falu megválasztott a direktórium elnökének 1919-ben, előtte bíró volt, és utána is x éven keresztül, 1942-ben pedig fölterjesztették, hogy kapja meg a Nemzetvédelmi Keresztet, amit akkor hoztak létre, az 1919-es tevékenységéért. Azt hiszem, hogy ezek a részek vagy elemek, amelyekre a magyar történetírás igazán kevés energiát és időt fordított.

Kiss Gy. Csaba:- Köszönöm szépen. Eszembe jutott tegnap, mert kerestük a Duna Televízióban az 1994-es felvételt, hogy talán vannak, akik emlékeznek rá. 1994. szeptember 16-án a Középeurópai Magazin bemutatott a megemlékezésekből, az emlékmű visszaállításáról részleteket, és volt egy nagyon érdekes részlete ennek a műsornak, egy tanú bemutatása. Interjú Széli Károly bácsival, aki azóta már eltávozott közülünk, aki akkor éppen 97 éves volt. Azt

77