Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Gömöri György: Lapok egy hosszú barátság történetéből

egy évvel korábban írtam neki, hogy Richard Burns cambridge-i költőtársammal együtt többnyelvű nemzetközi antológiát tervezünk Homage to Mandelstam címmel (ennek megjelenése egybeesett egy cambridge-i Mandelstam emlékkonferenciával), tehát tudott róla, és természetesen engedélyezte kinyomtatását. Sőt, ebben az előző levelében Wiktor felhívta még figyelmemet Adam Zagajewski kitűnő versére („Megint nincs hely a lexikonban Oszip Mandelstamnak"), amit természetesen szintén belevettünk a cambridge-i SOL kiadó által kiadott, Bums-szel közösen szerkesztett kis antológiába. (Magyar részről benne volt Bella István hosszú Mandelstam-verse is.)

Nyugat-Berlinben Wiktort megoperálták, de még időben hazatért Varsóba, hogy mint ismert „ellenzéki" író belekerüljön a Jaruzelski-puccs után foganatosított nagy letartóz- tatási hullámba. Először Bialol^kán, majd Darlówkoban internálták, mintegy tíz hónapra - egy verséből tudjuk az időpontot is, mikor szabadult -, 1982. október 18-án. Ez ugyanis Az internálás naplójából második ilyen című versciklusának utolsó darabja. Gondolom, a hosszú internálás (bár körülményei enyhébbek voltak, mint mondjuk az ötvenes években lettek volna) nem tett jót Wiktor amúgy is gyenge lábakon álló egészségének.

Én 1981 ősze és 1984 közt nem jártam Lengyelországban - lehet, hogy a szükségállapot idején be se engedtek volna az egyébként „felforgató tevékenységemmel" szemben toleráns lengyel hatóságok. Ezért csak 1984-ben láttam viszont újra Wiktort, s mint a megelőző években, ezután is viszonylag kevés levelet váltottunk. Viszont 1989-ben kaptam tőle egy képeslapot Budapestről. Rövid, de lelkes szövegét ideírom:

Budapest, október 23-a

Kedves Jurek, pár napja itt vagyok ezen a nagyszerű Budapesten, nagyon meghatva és boldogan. Sok érdekes találkozás, sok új ismeretség. Részt vettem a Demokratikus Fórum kongresszusán és ma az a megtiszteltetés ért, hogy beszélni fogok a Bem-szobornál. Nagy lámpalázam van... Kár, hogy Te nem vagy itt, végigjártuk volna a régi utakat (én csak részben tettem ezt meg). Üdvözöllek és ölellek - Wiktor

Woroszylskit a Magyar Demokratikus Fórum nevében Kiss Gy. Csaba hívta meg Budapestre, így vehetett részt az újonnan alakult párt első kongresszusán. Örült a rendszerváltásnak, a demokratikus megújulásnak, de nem nagyon ismerte ki magát a magyar- országi politikai viszonyokban. Egyébként fél évvel budapesti útja után Moszkvába is ellátogatott (mint írja 1990. március 8-án kelt levelében), 34 év után először! Gondolom, ott is sok új ismerősre tett szert, sok lengyelbarát demokratával találkozott.

Amint az 1993 karácsonyára írt üdvözlőkártyájából kiderül, ennek az évnek az októberében Woroszylski újra ellátogatott Budapestre, ahol Nagy Imre-emlékéremmel tüntették ki. Örömmel írja, hogy látta az emlékéremmel kitüntetettek sorában az én nevemet is - én azt már korábban átvettem, így hát Wiktorral megint elkerültük egymást Budapesten.

1995. január ötödikéről kelt az a nekem írt üdvözlőkártya, ahol Wiktor először panaszkodik a magyarországi „szokásokkal" kapcsolatban. Az történt, hogy bár a Századvég Kiadó az 56-os Intézettel karöltve kiadta Wiktomak korábban csak szamizdatban megjelent Magyarországi naplóját, honoráriumot ezért nem fizettek, de a szerzőt még a könyv bemutatójára sem hívták meg. (Igaz, engem sem, akinek pedig a fordító Kerényi Grácián kívül talán a legtöbb közöm volt ehhez a fontos és értékes dokumentumhoz.) Hogy valamiképp jóvátegyem ezt az udvariatlanságot, amiért nem tudom, ki volt a felelős, 1995-ben varsói látogatásom során hosszabb interjút készítettem Wiktorral az Európai Utasnak. Főleg életének magyar vonatkozásairól kérdeztem, és válaszaiból én is megtudtam olyan dolgokat, amelyekről hosszú barátságunk folyamán vagy nem esett szó, vagy ha esett, elfelejtettem.

71