Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Ferdinandy György: A ház
Nagy tévedés volt ez a francia út. Ambíció és idealizmus? Nem is értem. Hogyan képzelhette anyám, hogy csak azért, mert amnesztiát hirdettek, hazarohanok?! Itt már megjelentek a könyveim, látnia kellett, hogy ha szűkösen is, de valahogyan megvagyok. Elmúlt egy hónap, és mi semmiről se beszéltünk. Öcsém akkor már házasodni készült, mi több, építkezni akart. A tervrajzokat magával hozta anyánk, lett volna abban a házban nekem is egy lakás, de azután nem merte megmutatni a családi fészket, amiről egész úton álmodozott. Még az ajándékokkal megtömött koffert is bontatlanul hagyta az albérleti szobámban, az ágy alatt. Öcsém csendesen, a maga módján élte túl a hadiállapotokat. Az esküvője után anyósáékhoz költözött, a fényképeken, amit elküldött nekem, egy szép fiatal lány is mosolyog. Arról, hogy mi más történt a családban, ő is és húgom is mélyen hallgatott. Úgy képzelem, hogy öcsém és Bandi bácsi távozása után lett a házban egy kis nyugalom. Ernő és anya jól megértették egymást, ha valami nem tetszett nekik, legfeljebb ordítottak egy nagyot. De utána visszaültek a képernyő elé. Anya a Vasasnak, Ernő pedig az Újpestnek, a lila-fehéreknek szorított. Apánkhoz rendszeresen bejárt a húgom. Hazahozta és kimosta a szennyesét, levágta a körmét, felvarrta az ingére a gombokat. Apa lediktált neki egy-egy levelet látogatónapokon. Ezekből az episztolákból azonban nem tudtam kihámozni az otthoni állapotokat. Legfeljebb annyit, hogy az elfekvőkórházakban béke volt, nyugalom, és hogy apánk most is, mint kislánykorában, bálványozta a húgomat. * * * A telkem - anya ajándéka - továbbra is ott árválkodott az utca végén. Már lemondtam róla, azoknak, akik Nyugatra távoztak a forradalom bukása után, ajánlatos volt minden ingó és ingatlan vagyonukról lemondani. Most azonban öcsém eladta a részemet. Kétszer is, mert az első vevőtől visszavette. Annak, aki egy úgynevezett jogállamban él, nehéz elképzelni az ügyeskedések és kombinációk változatait, amiket produkált az élet a távoli Kelet országaiban. A lényeg: míg odaát, a szomszédban állt a harc, Alex elkezdte építeni a házát. Igaz, hogy hamarosan abbahagyta, a pénz elfogyott. De addigra már álltak a falak. Meglett az újabb lakáscsere is. Rakovszkiné, a házmesterlakás bérlője ugyanis húsz év után végre megkapta az útlevelét, és Ausztriába távozott. Anyánk elfoglalhatta az apró alagsori lakást, és így öcsém után végre-valahára ő is elköltözött. A garázsba öcsém anyósa került, az ő krisztinavárosi szoba-konyhája pedig Sinkáék tulajdona lett. Amikor meghalt a mama, öcsém sógora vette át a helyét. A garázsban soha semmi sem volt végleges. Anya a házunk alagsorában, a házmesterlakásban élte le a fél évszázadot, amit odaítéltek neki az égi „illetékesek", akikre anno nagyapánk hivatkozott. Ilyen körülmények között látogatott meg minket másodszor. Akkor már a burgundi birtokon éltünk, és összeházasodtunk harmadszorra is. Arra, hogy hazatelepüljünk, egyre kevesebb volt a remény. 13
