Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Ferdinandy György: A ház

- Mától fogva a tiétek! - jelentette ki büszkén, amikor bejegyzésre került ez a fura tulajdoni jog.

Mi persze kinevettük őt, ott lent, a garázsban, hálátlan kamaszok. Nem értettük, mire jó, ha ezentúl Budapest Székesfőváros Árvaszéke védi az érdekeinket, és nem anya. Pedig hát ennek a szerződésnek köszönhettük, hogy a nagy államosítások idején, amikor mások mindent elveszítettek, a mi házunk megmaradt.

Egy ilyen ingatlanban - a házat, ahol születtem, így nevezték a gyámok és az ülnökök - persze nem volt sok öröm. A budi és a vízcsap kint csepegett a gangon, fűteni - kémény nélkül - nem lehetett. Tetvesek voltunk, apró piros poloskák nyüzsögtek a falon. Mi ketten, öcsémmel egy emeletes vaságyban aludtunk, anya és a húgom lent a földön, lószőr matracon.

Múltak az évek, iskolába jártunk. így fejeztem be a gimnáziumot.

* * *

Csoda-e, hogy amikor erre alkalom nyílott, szabadságharcos lettem én is, és odaát, a vadnyugaton folytattam a tanulmányaimat! Mondanom se kell: albérletekben. A tulajdonosságba egyszer már beletörött a fogam.

A helyem nem maradt sokáig betöltetlenül. Hamarosan húgom vőlegénye, Ernő költözött a garázsba. Az ifjú párnak ráadásul leánygyermeke született.

Azokban az időkben nem lehetett csak úgy felmondani. így jutott anyánk eszébe egy úgynevezett hármas lakáscsere: egy olyan ügylet, ami teljesen érthetetlen odaát, Nyugaton.

Az történt dióhéjban, hogy Sinka István, a koszorús költő ötödik felesége megbetegedett. Tüdőműtéten esett át szegényke, és mire kikerült a szanatóriumból, hites ura már másfelé terelgette a nyájat.

Egy szó, mint száz, kisebb lakást keresett a Déli pályaudvarra néző ötszobás helyett. Az utóbbit anyánk felajánlotta az egyik lakónknak, Kiséknek. Nekik mi foglaltuk el a helyüket, Sinkáné pedig az üresen maradt garázsba költözhetett.

1958. május elsején anyámék fent voltak újra az emeleten! Ezt a bekezdést még egyszer el kell olvasnia annak, aki nem ismeri az ilyen háromismeretlenes egyenleteket.

Kisék lakása kétszobás volt. A régi gyerekszobába húgom családja költözött, az ebédlőbe pedig öcsém és anya. Külföldi olvasóinknak azt is el kellene magyaráznunk, hogy ezekben a leválasztott és elfelezett, közös lakásokban a szobák nem külön bejáratúak. Húgoméknak - útban a konyha felé - anyámon és öcsémén kellett átjárniuk.

Érthető, hogy az öröm nem tartott sokáig. Ernőt gyakran megitatták az ügyfelei, megtudhatta, hogy anyánknak az ordítozásban milyen nagy gyakorlata van. Húgom is beletanult a szerepébe, csak édes öcsém hallgatott. Jó alvó volt, és messze - Délegyházán - tanított.

Érthető, hogy egy ilyen eszmecsere után anyánk hirtelen elköltözött. Kivett egy albérleti szobát a Lágymányoson. Azután - nem tudta volna fizetni? - egyszer csak visszaérkezett.

Mindezt fenntartásokkal, természetesen. Ő maga soha nem beszélt ezekről az időkről, amit elmondok, csak öcsémtől és húgomtól tudom.

11