Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Kovács Krisztina: Valódi és belső utazások (Miklya Luzsányi Mónika: Madárkenyér)
Kovács Krisztina Valódi és belső utazások Miklya Luzsányi Mónika: Madárkenyér Miklya Luzsányi Mónika novelláskötete, a 2006-ban a Jelenkor Kiadónál megjelent Te csak tánczolj szépen című családregényének nyomában jár. A történetek, csakúgy mint az említett három generáció történetét elbeszélő regényben, a történelembe vetett individuum lehetőségeit járják körül. Az elbeszélés formái változatosak, a kiszámíthatatlanság, a véletlenszerűség a sorsszerűséggel és a körkörösséggel keveredik. A családtörténetek nemzettörténetekként, különböző társadalmi csoportok sorsdrámáiként bontakoznak, épülnek. A nyelv azonban, amelyen mindezt elbeszélik, nagyon is egységes, izgalmas, és már az olvasónak is otthonos világ, amelyben a mondat fontos tényező. Miklya Luzsányi Mónika novelláiban az összetett mondat végtelenül terhelhető: elbírja a történelmet, idősíkváltásokat, a narráció különböző megjelenési formáit, a vendégszövegeket. A bekezdés hol elkülönít, hol elmossa a különféle szövegek világába költözés határait. Az újraolvasás, figyelmes olvasás itt elengedhetetlen feltétel, a történetek már ismertek, és a szerző prózája ugyanúgy hordozza őket, ahogy ezt szereplői is magukban és magukkal hordják. A kötet novellái az elmúlt években folyóiratokban (Bárka, Forrás, Holmi, Magyar Napló) közölt darabok, vagy azok átdolgozott változatai. A gondos szerzői, szerkesztői munka eredményeként nem különálló elbeszélések, szereplőik a jelenkor történelmét átélő „nagy család" tagjai, sorsuk a közelmúlt eseményeivel találkozik. A kötetet indító Dibuk című novella főhőse a zsidó hagyományból ismert rossz szellem, olyan bűnös lélek, amely vétke miatt örökké kóborol addig, amíg élő emberben találhat menedéket. A novella első megjelenésekor (Bárka 2004/3. szám) még meglévő, a kötetben már elhagyott ajánlás Slojme An-Ski azonos című drámájára utal. A kötetbeli változat elszakad a konkrét szövegre utalás értelmezési horizontjától, a csak néhány részletében módosított szöveg változtatásai a két főszereplő, nagymama és unokája személyének felcserélhetőségét erősítik, kettejük jelenetei láthatatlan határátlépések formájában jelenhetnek meg. A zsidó szerelmétől elszakított nagymama sorsát lányunokája vállalja, a halálból visszatérő férfi a végtelenbe ragadja a lányt, a holokauszt miatt boldogtalan szerelem új testekben és szférákban teljesedhet be. A több generációt fogva tartó történet vonul végig a novellán, a vendégszövegek mellékmondatokban bomlanak ki, észrevétlenül simulnak bele a hétköznapi mozdulatokba, bizonyítva a hagyományhoz való személyes viszony intimitását. A zsidótörvények és az Énekek éneke részletei, ahogy a szerzőtől már megszokhattuk, olyan vázat alkotnak, amelyhez fordulva néhány vonással megrajzolható a történet. A Vőlegényéhez vágyódó Menyasszony kívánságai a beteljesületlen szerelem emlékének előhívói, a saját liturgia részei lesznek („bal karod a fejem alatt, jobboddal átölelsz engem, a férfi világosan tudta mégis, Gitta mennyire akarta, mennyire vágyta Hánnán ölelését"; „merre vagy, kereslek, de nem talállak, jöjj vissza hozzám, én vőlegényem"). A szerelme elvesztése miatt érzett fájdalom, a házasság egy másik, a zsidó fiú deportálásában valószínűleg részt vevő férfival, a nászéjszaka és a németek bevonulása egy éjszaka haláltánca. A testek médiumok, a történelem „elszenvedői", a szexuális aktus örökre a katonák menetelését utánzó militáns, fenyegető mozgássorrá válik a lány számára. A tömör, összetett mondatai mögött is szűkszavú próza eszközei a szimbolikus névadások. A nevek a sűrítés eszközei, Miklya Luzsányi Mónika novelláiban erősen szívják magukba az identitást, finoman magyaráznak meg helyzeteket. A név leleplez (Goldwald Hánnán) vagy elrejt, mint 109
