Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Pienták Attila: Ami érdekkel tetszik (Babits Mihály: Levelezés)
szavú an, hiszen Babits, ha ideje és ereje engedi, leginkább írói karrierje beindításának ügyében ragad tollat. A Szegedről Fogarasra helyezett tanár agilitása tökéletesen érthető, hiszen messzebbre nem is kerülhetett volna bármilyen kulturális központtól - a posta azonban akkoriban még lehetővé tette az irodalmi színre lépéshez szükséges kapcsolattartás megfelelő sebességét. A szaporodó napilapközlések, a Nyugat, A Holnap antológia - az utolsó levelek egyikében Fenyő Miksa már Babits bemutatkozó kötete megjelenésének gyakorlati részleteiről tájékoztatja a szerzőt: a levelezésből plasztikusan rajzolódik ki Babits komótosan lendületes pályakezdése. A harmadik kötet (1909 májusa - 1911 júliusa, sajtó alá rendezte Sáli Erika és Tóth Máté) levelei az ígéretes pályakezdőből szinte egy csapásra (egy-két csapásra) befutott, megbecsült és foglalkoztatott szerzővé váló Babitsot állítják elénk. Tulajdonképpen döbbenetes élményt nyújt annak figyelemmel kísérése, hogy a fiatal szerző, kényszerű fogarasi tanárkodása miatt, a személyes találkozókat, hogy úgy mondjuk, a jelenlétet majdnem teljesen nélkülözni kényszerülvén, szinte kizárólag a levelezés révén mégis mennyire jelen tud lenni az irodalmi életben - adminisztrálja sokasodó publikációit, meghozza első és szintén sokasodó, az „irodalmi diplomácia" területére tartozó döntéseit (pl. miként nem csatlakozik az elsősorban Balázs Béla és Lukács György nevével fémjelzett körhöz), több műfajban is nélkülözhetetlen szerzőjévé válik a Nyugatnak, és - inkább kimondva, mint kimondatlanul - meghatározó jelentőségű alakja (természetesen Ady után) az új magyar irodalomnak. A múlt századelő postai szolgáltatásait mindinkább irigyeljük, amint előrehaladunk a Babits-levelezésben. A negyedik kötet (1911 júliusa - 1912 októbere, sajtó alá rendezte Sáli Erika) levelei csaknem zavartalanul annak a békés tespedtségnek a lenyomatai, aminek ezeket az esztendőket hinni szeretnénk. („Az utolsó előtti előtti békeév viszonylag nyugodtan telt" - írta Bródy János.) A kötetben feltűnően megritkulnak az irodalmi érdekű levelek, ami akad, az is inkább technikai jellegű, rövid, gyakorlatias. Nem csoda, hisz Babits immáron fővárosi tanár, változó munkahelyekkel - a személyes kapcsolat- tartás (melyet, ha módja volt rá, mindig is preferált a levelezéssel szemben) sokkal könnyebbé vált számára. Feltűnő viszont a tanítványok nagyszámú jelentkezése (lelkes leveleik alapján Babits talán mégiscsak szimpatikusabb tanáregyéniség lehetett, mint azt gondoltuk), közöttük Komjáthy Aladáré. Meglepően jó baráti viszony képét vetítik az olvasó elé a Móricz Zsigmonddal való levélváltás e korszakbeli darabjai. S ha halványan is, de fölsejlik már a politika (vagy talán maga a történelem, ki tudja?), mely nemsokára oly sebesen ragadja magával Babits Mihályt és életművét - az „500 szabadgondolkodó diák" levele, Szabó Ervin levele, a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának levele. Folytatásuk következik. Az ötödik kötet (1912 novembere - 1914 szeptembere, sajtó alá rendezte Pethes Nóra és Vilcsek Andrea) majdhogynem érdektelenségbe fúl. A többé-kevésbé megállapodott tanárember és a többféle szempontból befutott fiatal költő-író leveleit olvashatjuk, ebben a kötetben azonban különösen feltűnő arányú többségben vannak a napi-hétköznapi gyakorlatba illeszkedő, valóban gyakorlatias levelek, meghatározó mennyiségben a családiak. Talán nincs is olvasó, aki ezt a kötetet kézbe véve ne rögtön 1914 nyarához lapozna kíváncsiságtól hajtva - nos, Babits július 26-án kelt, édesanyjának írott levelében mindjárt talál is egy szívszorító mondatot: „A háborútól ne féljetek: Pistit nem vihetik el." Pisti, azaz Babits István, a költő öccse 1915 és 1920 között életét a fronton, majd hadifogságban töltötte - hazaírott levelei 2005-ben jelentek meg a kritikai kiadáshoz szorosan kapcsolódó Babits Könyvtár sorozatának darabjaként, Buda Attila sajtó alá rendezésében. Csak hogy a kép teljesebb legyen. Rövidre fogva tehát a felvetett kérdésekre adandó lehetséges válaszokat: Babits Mihály levelezését nem kell szeretnünk, mert nem kell szeretnünk a XX. századot és annak irodalmát sem. Babits levelezése kimondhatatlanul érdekes, mert most, a XXI. század elején a magyar embereknek talán semmi másra nincs nagyobb szükségük, tehát érdekük, szellemi tekintetben, mint hogy szembenézzenek a huszadik századdal (és annak irodalmával). Ennek a szükségnek kielégítését pedig természetes módon szolgálja a múlt század egyik legnagyobbja levelezésének kritikai igényű, tehát a lehetőségig megbízható kiadása. És - hogy a bevezetőben föltett utolsó kérdésünkre is válaszoljunk - miért oly evidens mindez? Babits Mihály levelezése fontos és tanulságokkal teljes része a magyar szellemtörténetnek és a magyarság önismeretének. Egybegyűjtése, fölkutatása és közreadása akkor is tiszteletre és elismerésre méltó volna, ha „pusztán" filológiai érdekből tarthatna számot a figyelemre, ám ennél mégis többről van szó. Az egyik legkülönösebben hátborzongató félszázad egyik legnagyobb magyarja levelezésének a ma tudományossága valamennyi eredményét tekintetbe vevő tudós közzététele ugyanis csak egyfelől irodalomtudományi tény. Másfelől olyan szellemi aktus, mellyel egy modern kultúrnemzet tartozik önmagának. Babits Mihály Műveinek Kritikai Kiadása, Levelezés, főszerk. Sípos Lajos, I-V, 1998-2007 108
