Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

alkotást: pontosan tudom, a mészkőtestekbe hány golyó csapódott be, hagyott a felületükön sérülésnyomot. Ugyanis 1956-ban ebbe az utcába szorult be az orosz tank elől a kevés egyetemista és városi felkelő, és ahogy őket lőtték, a szobrot is lőtték. A felkelők attól kezdve semmivé porladtak, a szobor azonban, ha nem is a golyókat, de a becsapódásuk helyét megőrizte. Nem értem, miért nem vált kultuszhellyé e pont, éppen emiatt. Az egyetem bejárata előtt ugyan megtalálható egy falba tűzött rózsafej, bronzból, sőt éjszaka is látható, mivel piros lámpa világít a bronzszirmok között, emlékezteti az 1951-től működő universitas professzorait, többségük miként hagyta cserben a diákjait a forradalomban és a forradalom után (annak közelében, annak távlataiban, s talán annak emlékében is), de nekem ez a gépfegyverek lövedékeitől megroncsolt felület, mert legalább az anyaga jelen tudott lenni a korabeli eseményen, valóbb emlék, mint a mementó, bár azt Raffay Béla, a neves szobrász készítette.

Cholnoky Jenő ugyancsak világ végeként emlékezik azonban e helyre, nem 1956 eseményei miatt, pontosabban (s mily kedves is lenne az az utókor számára) az arra emlékező város által jutott e megnevezéshez. 1938-ban megjelent, a helytörténetet a földtörténettel hatásosan egybeillesztő aprólékos várostörténeti értekezésében arról írt az akadémikus geográfus, hogy a Szeminárium épülete és a szemközti kanonoki lak közé szorult kis bástyaszakasz, ahol a vár magányos utcája vakon végződik, - a Világ vége. Testvérei, a kisváros első jó prózaírói sem mondták ezt másként, igaz, harminc-negyven évvel korábban.

A világ végéről a Benedek-hegy látszik, ahol ma kőkereszt igyekszik karjaival ellenállni az északi szélnek; egykor iszlám temetőnek használták. A veszprémi szél a világ végéről érkezik.

Sum - vagyok, mondja a halott város.

Máskor szóból lett a szemem. Elég meglátni a széltől vagy járókelőtől megroncsolt, derék- vagy szájmagasságba falra ragasztott plakát félmondatát, hogy értelmet nyerjen a tekintetem. Fényképezőgépet emelve elé, dokumentumot készítek. Avagy magával ragad a tekintetem, mintha a napszél az üstökös magvát széthúzza, mintegy csóvává teríti szét a testemet.

Veszprém, egyszer csak ezt vettem észre, nagyon fél az idegen tekintettől. Itt van számára ez a gyönyörű vidék, rajta az éghez szokott vár, alatta a keresztény középkor elővárosaiból összeolvadt mai város, amely a huszadik században túlnőtte ugyan magát, de mindvégig vigyázott arra, hogy keskeny derekú asszonynak látszódjon, és 43-as lábát is mindig 37-es cipellőbe nyomorította. És itt van a félelem, amely nem csupán a riadalom és a rémület ellen berzenkedik, de mindazoktól is, akik a riadalmat látják vagy részvevőként érzékelik. A város kultúráját a kívülről szemlélők nem érzékelik megfelelő módon - állítják a gyüttmentek ellen morgolódók.

Hogy miért és mikor alakulhat ki egyensúlyi helyzet az önmagukat őslakosnak gondolok és a betelepedett, bármikor továbbállásra képes városlakók között, az időpont megjósolására nem vállalkozom. Alig száz évvel ezelőtt, ha tíz-tizenkét- ezren éltek itt, vagyis a jelenlegi hatvanezres lélekszámnak mindössze a hatoda- tizede tekinthetné tősgyökeresnek magát, ez az arány azonban torz, ha a helyie36