Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

hogy befektettem magamat a saját ágyamba, olvasni akartam (hogy éppen azt, abban az a vörösbegy segített, amelyet a bezárt lakásban találtam, szegény zilált tollú jószág éppen a számítógépemen ült, amikor rányitottam, s onnan landolt, onnan indulva zúgott neki fejjel az ablaknak). A lapjaira kéken vetült két ujjam árnyéka - ez a látvány, nem pedig az ország és a kisvárosom azonos tébolya akadályozta meg, hogy olvassam a költeményeket.

Talán magam is, aki világoskék inget húztam a májusi kellemes délutánon felsőtestemre, kék árnyat vetettem, s ez az árnyék magába fogadta alakomat, olyannyira, hogy láthatatlanná váltam? Vagy ez az érzékeletlenség hetek, hónapok, évek óta tartana? Ha igen, Veszprém okozza semmivé foszlásomat, vagy nem így van, mert saját képességem ez, és csupán elő kell kapnom varázspálcámat, és hipp-hopp, kopott gúnyaként levetem magamról testemet, és eltűnök?

Gizellát, miután négy gyermeke rég elhalt, majd az ötödik is, Imre, akinek halálát a vadkantól kapott seb okozta, és István férje már kiszenvedett, az országot ráhagyta Jézus anyjára, a híveiért közbenjáró Máriára, bezárták a veszprémi várba, s mert félő volt, veszélybe kerül élete, Bajorországból fegyveresek indultak érte, hogy kimenekítsék a zúgolódó magyarok fogságából. Hogy valódi fogságban tartották, avagy képletesen kellett azt érteni, nem deríthető ki. Utóbb a passaui niedemburgi kolostorban apácaként miként gondolt szertefoszlott házasságára, holt és vélhetően szeretett hozzátartozóira, elveszett koronájára, nem tudható; az annál inkább, hogy miként arra a helyre, ahol rettegett és raboskodott. Veszprém úgy szokta saját kontúrjait megvastagítva városként létezését hangsúlyozni, hogy közben tagjait megrövidíti. Itt az emberek egymásnak nem tagjai, hanem a felettes Egy névtelenségbe olvadó, felhasznált alkatrészei, ha már az a dicsőség éri őket, hogy értékeiket felajánlva elfogadta és lám, máris használatba vonva magába emésztette a hely.

Gizella, amikor kiszabadult a vár, az ország és saját múltja fogságából, apácává vált, s hogy hamarosan apátnővé emelkedett, arra utal, hogy új élethez jutott, annak díszleteivel, köznapi és nagyjeleneteivel. Itt valami elveszett, ott valami megtaláltatott, és ismerve az annyi mindenre képes, önigazoló históriákra utalt emberiséget, ez is, az is példabeszédre adott és ad egyszer csak módot. Az egykori királyné tehát elveszítette önmagát, bár jutott számára egyetlen kék és lenge árnyék: a múlt.

Engem először az foglalkoztatott, hogy miféle időszak az, amely lehetővé tette szüzessége megtartása nélkül is II. Ottó császár testvémőjének, a hajdani magyar királynénak az apácaságot, meglehet: nem példa nélküli módon, hiszen a 11-13. század vallási mozgalmai eredményeként mind a nők megítélése, mind a vallásos élethez szükséges erényekről vélekedés megváltozott, és hogy éppen ez foglalkoztatott mindenekelőtt, nemcsak jellemzőm, hanem a dolgoktól értelmiségi módú, távolságtartónak gondolt magatartásomra is példa.

Mindennek nyomán az éjszakában azon töprengtem, mely szavak váltak szemem és tudatom számára olvashatatlanná és megérthetetlenné. Ujjamat mozgatva a papír fölött, azzal kísérleteztem, hogy különböző színű árnyékot vessek, s hogy magam számára nyilvánvalóvá tegyem: mindahány megjelenő szín mégiscsak illúzió, a lámpafény felbomlása alkotóira, amelyet azonban csupán saját

29