Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Konczer Kinga: Tizenkét nap (Szép Ernő: Natália)
hiszen Natália nem tisztes polgárlány, akinek rajongó sorokat lehet írni - így a költő nem helyezkedhet a szerelmes férfi hagyományos pozíciójába. S mivel Natália sem „mindennapi" perdita, és a fiú sem találja helyét a férfi-perdita-viszonyban, a bármikor bármiről írni tudó költőnek nincsenek szavai az érzésre, mely a nőhöz köti. Vers nem, csakis regény születhet Natáliáról. S születik is: olyan történet, amelyben a költő-író évek múltán próbálja elrendezni mindazt, amit átélt, megélt. Lineáris, ok-okozati láncolattá fűzi a kimondhatatlant, amely csak ezen a nyelven, a tárgynyelven ragadható meg. Ami kimondható lett volna, ahhoz Reviczky Szeretlek, mint egy elhagyottat című perditaversének sorai állnak talán legközelebb: Szeretlek, mint egy elhagyottat Egy másik elhagyott szerethet. A hogy vergődő fájdalom csak Képes szeretni: úgy szeretlek. Nem a gyönyörnek tiszta mézét Szomjazza ajkam, hogyha csókol; Az, a mi hozzád vonz, a részvét, Szeretlek, édes, szánalomból. Szeretlek, mert mint én, leányka, Te is jobb sorsot érdemelnél. Szeretlek, mert reád találva Látom, van árvább szív szivemnél. Szeretlek önzésből, kimondom; Mert a midőn szemedbe nézek: Egyszerre tűrhetőbb a sorsom S én kezdtek vigasztalni téged! Ám a részvét, a szánalom, az önzés kétirányú: mindketten így szeretik a másikat. Egymásba kapaszkodás ez, s hogy kinek van rá nagyobb szüksége, azt a költő is sejti, sejtenie kell. Ebben a kapcsolatban Reviczky sorai inkább a lány szavai lehetnének, ha törekedne valaha is érzéseinek megfogalmazására. Mindketten tükörbe néznek, de Natália lesz képes szakítani, ő az, aki felismeri, hogy lehetetlen ez a szerelem - ebben a viszonyban már nem a nő lenne a férfi tükre, hanem egymásban tükröződnének. A legtökéletesebb kapcsolat lehetne - de mind álmaik, mind a körülmények (és a hagyományok) ellene szólnak. A „szerelem" mellett a költő az olvasó szeme előtt éli meg a szegény poéta mindennapjait, akinek sorsa azonban nem egyedi: tapasztalatai a kor több költőpalántájának tapasztalatai lehetnének. Olvasunk iskolaéveiről, Pestre érkezéséről. Először rokonoknál száll meg, majd különböző helyeken bérel ágyat - megismerhetjük lakásait, lakótársait, munkáit és munkáltatóit; pénzgondjait, nőügyeit; az első - poéta-létének köszönhető - potyaebédeket; a kávéházi életet; Gyula urat, a New York kávéház jószívű pincérét, költők-írók pártfogóját; a kóristákat, a tehetséges és tehetségtelen kortársakat. Találkozunk a szocializmus eszméivel, verstani elmélkedéssel, asszonyfogó praktikákkal, sikamlós történetekkel. Mindeközben a címszereplő a szöveg túlnyomó részében meg sem jelenik, mégis jelen van: a poéta mellett, annak létével összefonódva ő az ábrázolt időszak másik jelképe, a kor jellegzetes figurája, a századelő hangulatát megidéző alak. A költő nem szerelmes belé, nem tud hozzá verset írni, ez a „szerelem" (és a szakítás) mégis fordulópont az elbeszélő életében: Natália ad neki arcot, teszi őt egyedivé, a tömegből elkülönülő egyénné. A kapcsolat a költő számára így beavatás: átesik az első igazi tapasztalaton, s kapcsolatuk megszakadása után nem sokkal véget ér a tanulási időszak: a fiú férfivá, a verselgető poéta költővé érik, s lesz belőle „Sz. E. - a Budapesti Napló belső munkatársa". Szép Ernő hangjának, beszédmódjának elavulhatatlanságát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az időközben könyv alakban is napvilágot látott Natália a Magyar Narancs 2008-as irodalmi sikerlistájának befutója lett - beteljesítve ezzel a mesélő reményeit: „hadd remélem, hogy nem leszek unalmas." Nórán Kiadó, 2008 106
