Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai

Óh dús Mulaszt, az örök fény-kutfővel szétolvadó látásban elvegyülni megáldtál engem kegyelemmel, bővel.

S láttam mélyében három-egybe gyűlni, szeretettel kapcsolva egy tömeggé, mi itt lenn szerte szokott elegyülni;

Az idézet egyszerre a narrációt megszüntető tudati létállapot bemutatása és a narrációt kétszeresen is megtartó állapot. Elbeszél ugyanis egy célba érést, és ugyanakkor fenntartja az ide vezető - és állandóan megmaradó - eseményességet is. A mű, mint a tudat emaná- ciója az alkotásfolyamatban a történelmi és az autentikus idő viszonyításává válik. Az egy perc és az idők végtelene szembesítődik a lényeglátásnak ebben a találkozásában. Mintha Az ember tragédiája álomdramaturgiájának - és ezen átszármaztatva talán éppen Kassák művéig elkövetkezőén - egyik ihletője lenne a Commedia e helye. Az argonautákra utaló eseményességében pedig éppen az útonlétnek azt az előképét idézi fel, amely majdan az Odüsszeián keresztül elvezet a huszadik századba, ahol éppen a narrációban a „nagy elbeszélések", az »üdvtan« nevelődési történeteit az „útonlét" állapota váltja fel:

Un punto solo m'é maggior letargo

Che venticinque secoli all'impresa Chefe' Nettuno ammirar l'ombra d'Argo.

A Paradicsom teljes magyar szövegét 1922-ig csak Szász Károly fordításában és kommentárjával érhette el Kassák, Szász Károly kommentárja az idézett helyhez igen jellegzetes éppen a történetiség és a lényeglátás szembesítése szempontjából: „elvakulva a mennyei fénytől, úgy tetszik mintha álmot bocsátna rá, nem látva semmit. Ez a perc mélyebb álomnak s hosszabb időnek tetszik neki, mint az a huszonöt század [...] Gondolata a hosszú időt, egy legrégibb történeti korszakra viszi vissza, arra, mikor a tengert a legelső hajó hasítja. 1300 év Krisztus születése óta, ehhez 750 Róma építése óta, ahhoz 430 év Trója pusztulása óta, ahhoz még negyven év az argonauták hajózása óta - összesen 2520 esztendő. Danténál gyakoriak az ily történeti reminiscentiák, egy-egy gondolat túlzó kifejezésére. Ahelyett, hogy mondaná: az a percnyi álom nekem végtelen hosszúnak tetszők, ezt mondja: mint Neptun bámulása, mikor az Argó hajóinak árnya először vetődött a tengerrel" Az idézett hely fordítása Babits Mihály későbbi magyar szövegében: „Egy perc mélyebben elaltatta gondom’, lés Argó árnya, Neptun döbbenőse / huszonöt századát legyőzte pontom."

Imigyen a narrációban megszülető, mégis belőle kiemelkedő műként olvasom Kassáknak ezt a saját pályáján és a magyar irodalomban is „különleges, egyedi helyzetű” (Szegedy-Maszák Mihály, 1968), ugyanakkor a század irodalmi folyamatosságával is összekötött művét.

Bárha a keresztény ihletettségű üdvtörténet tűnik fel számomra a mű narrációját meghatározó-biztató előképeként, tehát programot mondó monológot szuggeráló élőbeszédként - megszerkesztődő retorikusságában maga a mű olyan szövegként jelenik meg, amely a személyes létezés értelmezése választékának emanációját mutatja be. Az ószövetségi „Én vagyok" variációja lesz a keret, amely Kassáktól József Attiláig, Szabó Lőrincig a tudatban generálja azokat a lehetőségeket, melyeket az alkotói retorika összegez a tudaténben, hogy egyben szétomoljon olvasói retorikáiban, hogy utóbb újabb alakzatban újabb alkotói retorikák szerinti alkotások megépülését váltsa ki.

Az „én KASSÁK LAJOS vagyok" vagy az Eszmélet hangsúlyosan kimondott énjei, avagy a stimeri ujjmutatásra alakuló Szabó Lőrinc-i Az Egy álmai, vagy a Fűz a tóparton grammati52