Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
József Attila jó érzékkel dramatizálja a korába kivetett ember elkeseredett számvetését és a kivetettség ellenében mégis megformálható költeményt. Megjelenítve az „okos fejével" szétnéző reménytelen alkotót, aki „szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remél. aki ekként bezárul önnön világába: „De hát kinek is szólanék —Feltételezve a kiváltható reményt: „Szállj költemény, szólj költemény t Mindenkihez külön-külön, / Hogy élünk ám és van remény, — / Van idő, csípjük csak fülön." Egybelátva a költő és kora mélységeit és magasság igényét. A tragikus gyönyör hetykeségével. Majdan éppen az összeomlás fölé emelt utolsó épre szerkesztett versével. Az igazi, maradandóan nagy költészet nem dokumentátomak szegődött, hanem az emberi tudat vergődésének átéléséhez és a de profundis felszámyalásához, az Univerzumban való elhelyezkedéséhez keresett poétikai lehetőségeket. Tanulmányomban ennek az elégiáért folytatott küzdelemnek a jeleneteit kísérem. Szabó Lőrinc kötetcímadásával szólva: „Harc az ünnepért". Aki egybelátta a két utat, a „siralomvölgy-lét" tragédiáját, „a hitetlen büntetését" és az ellenében felépíthető személyes antropológiát: vak voltam már és dermedt zűrzavar, s falba léptem, - s ajtót nyitott a fal! S láttam, történnek néha jó csodák, amikért élni érdemes, tovább botladozni máson s magamon át, egyszerre sírva s egyszerre kacagva, emberi sorsom hálásan fogadva, mint égi kedvest, aki ha kiválaszt, akkor szeret igazán, ha kifáraszt. Vak voltam már, hitetlen zűrzavar, s falba léptem s ajtót nyitott a fal, nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák s én boldogan botladozom tovább idegen romokon s magamon át s nem félek már, hogy újból elveszítsen: két kezével egyszerre tart az isten s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet, jobbja emel, ésfólragyog az ünnep. Örömmel figyelem: ebben a poétikai alakulásban magyar költők művei egyenrangú alkotásokként szövődnek a világlíra folyamatába. Egy-egy nagyszerű állomására emlékeztetek visszatekintve az elhagyott századra. * * * A „kikerített poéma" problematikussá válása. Az irodalomban mindig történik valahol valami. Ez természetes. Ritka esetekben előfordul, hogy egymástól függetlenül, más történelmi, kultúrtörténeti, szociológiai környezetben mégis ugyanaz - vagy valami hasonló - történik egyazon időben. Valami ilyen csodára figyelhettem fel a Nagy Háborút megelőző időben. Amikor a magyar irodalomtörténeti hagyomány által sokak által mellőzendőnek vélt művet, Ady Margitáját egy szerencsés pillanatban összeolvastam a vele egy időben keletkezett világirodalmi rangú alkotásokkal. Utóbb a világháború kitörése visszamenőleg egybemossa az eseményeket, későbbről tekintve ennek a változásnak előlegezőjeként 36
