Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
Kabdebó Lóránt A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai* A huszadik századba érve ráébredt az ember, hogy nem korszellemek határozzák meg gondolkozásmódját, hanem mindenkinek önmagának külön-külön kell felépítenie eszméletét a világmindenséggel szembesülve. Az emberi élet egyfajta utazás, amelyet egyszerre határoz meg az út eseményessége és tudatának ezt feldolgozó, és a folytatást szabályozó viselkedésrendje, amely egyszerre pokoljárás (imigyen fogalmaztak erről a huszadik században) és a derű keresése, amint a költők ezt is vállalva, ezzel is szembeszegülve az elégia változatait kezdték megformálni. Ki-ki a maga módján. Nem volt mögötte érvényes szocializációs háttér. Míg korábban a művészeti irányzatok egy szocializált háttérből virágozhattak ki, addig a huszadik század irodalma antropológiai formátumúként jelent meg. Minden egyes alkotó a maga „okos fejével" volt kénytelen szétnézni, nem „remélni", de valamilyen reményt szimulálni, szerencsés esetben megszerkeszteni. Önmaga számára érvényesen. És közönségét sem láthatta a hasonlóan gondolkodók körének, hanem minden egyes befogadót „külön-külön" kellett meghívnia az együttgondolkozásra-együttérzékelésre. Minden megszólalás olyan poétikai megoldásokkal érvényesíthette önmagát, amely elkülönbözött minden másikétól, mégis összeköttetésben maradt - vitázva avagy kötődve - a másikkal. Az eltömegesedés és a parancsuralmi rendszerek poklaiból a költők személyes kivágyódása a költészetnek szakrális hangoltságot biztosított. A személyes költészet megszólalása szertartássá válhatott. Az útonlét és a keresés aktusává. „Ima a gyönyör, a gyönyör ima." - amint éppen az egyik történelmi mélyponton, az ostrom utáni tücsökzenés nyáridőben Szabó Lőrinc, református papok útközben hitét veszített leszármazottja egy angolszász történeti munkában felidézett Mohammed-történetet olvasva, a próféta szúráiba beleszerkesztett bibliai zsoltáros költészet poétikai sugallatára („ez szép!") visszaérzett ősei és saját gyermeksége megszentelt hagyományára. Ha a történészek a huszadik századról írva az emberiség sorozatos mélypontjait idézhetik elrettentésül - a század költészete ebből a mélységből kiált ki, ennek ellenére keresi tájékozódási pontjait. Volt ekkor is publicisztikus költészet, amely hol sötét erőket kommentált - nemegyszer - egyetértőén, hol ezekkel szemben mozgósított alkalmi ellenállásokra. * A kísérlet filológiai apparátusa az Anonymus Kiadó Újraolvasó köteteiben, valamint a Ritkúl és derül az éjszaka. Harc az elégiáért dmű, a Debreceni Csokonai Kiadónál 2006-ban megjelent tanulmánykötetemben részletesen megtalálható. Készült az OTKA K 60204 és az ELTE-MTA Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport (TKI251 Filológia mint az interpretáció kulturális technikája) projektje keretében. Gondolatmenetem visszhangjaként köszönettel tartozom Horányi Károly barátom figyelmének és tanácsainak. 35
