Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Fehér Zoltán: „De szép kocsi, de szép ló előtte” (A bátyai paraszti lótartás hagyományai)
Nem is, mert már ismerték a nagypapát. És ez így ment hat héten keresztül. Hétfőn indultak, és csak péntekre értek haza. Éjszakára sohasem indultak, mert féltek, nehogy valami betyárok kirabolják őket, mert akkoriban bandákban lóháton nagyban garázdálkodtak ezek az Alfáidon, sőt még nők is voltak köztük. A nagypapa vászonból varrt a csikókat, és azt akasztotta a nyakukba egészen az ing alá, hogy oda tegyék a pénzt. Édesapámnak ez nagyon tetszett. Útközben édesapám hajtott, de amikor a falukba értek, akkor helyet cseréltek, és a nagypapa fogta a gyeplőt, édesapám meg büszkén hátra ült, és nagy hangon kiabálta: Káposztát vegyenek! Itt a káposztás, vegyenek káposztát! Két nap alatt el is fogyott, úgyhogy harmadnap hajnalban hazaindultak, hogy estére hazaérjenek. Markó József tanító is írt a kocsival lebonyolított kereskedelemről. Édesapám gazdálkodott, de nagybátyjánál Argat József bírónál, aki kőműves is volt, dolgozott. Később kereskedett. Hagymát, káposztát, paprikát vitt Jánoshalmára. Onnét telekocsi almát hozott és vitte a dunántúli Tolnára piacra. Amikor Jankovácról jött hazafelé, a Csala-Illancsi erdőn keresztül, a lovak alig bírták húzni a kocsit a homokban. Hirtelen valahonnan két marcona külsejű ember állította meg. Erőszakkal vitették magukat. Se szép szóval, se másképp nem akartak leszállni a kocsiról, sőt azzal fenyegették, ha erősködik, agyon fogják ütni. Végre egy útkereszteződésnél leszálltak, és eltűntek. A mai napig nem tudni, hogy kik lehettek. Perity Lajos (Simkó) elmondta, hogy a két világháború között az apácák mindig az ő kocsijukon bonyolították le utazásaikat. Egyszer is épp trágyahordáskor már meg volt rakva a szekér, amikor üzenet érkezik a Zárdából, hogy két apácát kellene elszállítani Foktőre. Az öreg Simkó nagy morgások között hát lehányta a trágyát, letakarította a szekeret, másik ülést, pokrócot készített, átöltözött, és megjelent a Zárdánál. A két apáca fölült. Az öreg meg elkezdte hajtani a lovakat a foktői földesúton, de úgy, hogy mikor félúton hátranézett, már egyik apáca sem ült a kocsin. Valahol leszórta őket, vagy ijedtükben leugrottak. A szomszédasszonyt illett elvinni a piarcra. Ha azonban boszorkány volt, erőszakkal is rá tudta kényszeríteni akaratát a fuvarosra, mert meg tudta állítani (kötni) varázshatalmával a lovakat. Lovas kocsival mentek a kórházba vagy a javashoz is. A boszorkányok ilyenkor is igyekeztek megakadályozni a célhoz érést. A boszorkányoknak, mint általában a szellemvilág alakjainak, igen nagy súlyuk van, s ha rátelepszenek láthatatlanul a kocsira, azt nem bírják elhúzni a lovak. A templomba járáshoz nem használták a lovas kocsit, még a szállásokról is gyalog jártak be a templomba. A vőfélyek viszont paripákon hívogattak, mint arról Vidáné beszámol: A lakodalmi hívásra a legények voltak kijelölve. Szépen felszalagozott lovakon, felszalagozott cifra vesszőkkel, boros üveggel mentek hívni lakodalomba. Mindenki várta és csodálta a kényesen fickándozó jóállású, vőfény paripákat. A gyerekek örömmel kísérték őket. A lakodalomban csak a menyasszony ágyának szállításában, szüreti mulatsági felvonuláson, újabban húsvéti locsolkodás vagy suprikálás alkalmával veszik igénybe felszalagozott lovakkal a lovasfogatot. A ló és gazdája kapcsolata A lovakhoz való vonzódás szinte ösztönösen ott van a legtöbb magyar emberben. Aki már megsimogatott egy paripát, átölelte nyakát, vagy netán életét, sorsát osztotta meg kedves, okos állatával, évtizedek múltán sem tud érzelmek nélkül mesélni emlékeiről - írja Szabó Géza. A bátyai ember is nagyon szerette a lovat. Az ember és a ló transzcendens kapcsolatát fejezi ki, hogy a 95
